Sziasztok!
Folytatva
a kihívást, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami különösen izgalmas számomra.
Kétszer kilenc pontot teljesítettem a nine loves, vagyis kilenc szerelem
kategóriában.
Íme
az első, vagyis a kissé poénra vett rész, a híres „szerelmeimet” hoztam.
1. Mads
Mikkelsen
2. Hugh
Dancy
3. Colin
O’Donoghue
4. Jon
Bernthal
5. Mark
Ruffalo
6. Aidan
Gillen
7. Iwan
Rheon
8. Tom
Hiddleston
9. Michael
Fassbender
De
ha másfajta szerelmekre kell gondolni, kicsit komolyabban véve a kérdést, akkor
íme a listám, nem sorrendben:
1. Könyvek
és olvasás. Mindenem az irodalom, mindenevő vagyok, a könyveket pedig
szenvedélyesen gyűjtöm.
2. Írás.
Már egészen kiskoromban történeteket találtam ki, amikor pedig megtanultam
írni, akkor már le is körmöltem azokat. Az írás tehát végigkíséri az életemet.
Nagyjából tizenhárom éves korom óta írok komolyabb dolgokat, azaz most már ezer
éve. Nagy vágyam, hogy egyszer olyan író legyek, akinek kiadták a könyvét.
3. Színház.
Nem véletlenül voltam az egyetemen három évig magyar és színháztörténet szakos.
Szeretek színházba járni, érdekel a háttere is, imádom a kulisszajárásokat,
hasonló dolgokat.
4. Filmek
és sorozatok. Nagy filmbuzi voltam mindig is, és ez mára sem változott, viszont
mostanra kibővült ez a sorozatok iránti rajongással. Kikapcsolnak.
5. Utazás.
Nagyon szeretek utazni, volt is már szerencsém rengeteg idegen országban járni.
Imádok új országokat, városokat bejárni, és rengeteg helyre szeretnék még
visszajutni.
6. Anglia.
Ide kapcsolódik az előző ponthoz. Álomországom. Háromszor jártam, de még mindig
annyi felfedezetlen, mégis vágyott pontja van, ahová el akarok jutni, hogy
hihetetlen. De imádom a történelmét, az irodalmát, a királyi családot, mindent.
7. Evés.
Ezt szerintem nem kell ragozni. Nagyon szeretem a hasam, bár válogatós vagyok.
8. Jamie
Oliver. Szeretek főzni és imádom Jamie-t. A könyveit és a műsorait is. Még
kiskoromban édesanyámmal szerettük meg, mikor még „pucér szakácsként” vált
ismertté. Azóta is szeretjük.
9. A
párom. Ezt nem kell ragozni <3
Drágám!
VálaszTörlésNem jutok szóhoz, mélyen megrendített, és kicsit talán összetörte a lelki világomat, hogy Tom "megkelldugnodolyanszexivagyokesolyanjoaseggem" Hiddleston, csak a nyolcadik helyen van! :(
De azert imadlak!:3
Puszi;
Ariana <3
Szia!
TörlésDe édes vagy, már megijedtem, hogy mivel törtelek össze :D
Nem sorrendben írtam a cicákat, Tom még mindig előkelő helyet foglal el a szívemben, és ez így is marad.
puszik <3