Érettségizzünk együtt! - Az összehasonlító verselemzés

Sziasztok!

Ahogy már említettem, az érettségi során vagy művet elemzünk, vagy összehasonlító elemzést készítünk. Ezúttal az összehasonlító elemzéssel fogunk foglalkozni. Sokan félnek tőle, pedig nem kell, lényegében ugyanazt kell csinálni, mintha egyetlen verset elemeznénk, csak annyival toldjuk meg a történetet, hogy a két művet egymáshoz viszonyítva is megvizsgáljuk. Terjedelmileg itt is 400 szót kell elérni minimum. A Himnusz és a Szózat című költeményeket választottam, mert erről a két műről bőségesen lehet írni. 

Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály a romantika két kiemelkedő költője. Míg Kölcsey a reformkorhoz kötődik, s inkább a korai romantika képviselője, addig Vörösmarty a magyar romantika egyik vezéralakja, csak a zajos sikert arató Petőfi tudta felülmúlni. A magyar romantikát 1825-től szokás datálni, ekkor keletkezett Vörösmarty Mihály Zalán futása című eposza, amelynek célja a nemzeti öntudat erősítése volt, a nemzeti nyelv és érzelem megszilárdítása (hiszen korábban kevés hasonló mű született irodalmunkban). A romantika eszméit a reformkorban fektették le, ám a reformkor békés, törvény általi változtatási szándékai nem jártak sikerrel, így vált szükségessé az egyre erőteljesebb hang, s végül a forradalom és a szabadságharc. A romantika egyik legfontosabb törekvése a nemzeti nyelv kiteljesítése, hivatalos nyelvvé tétele (odáig a német volt használatos). A szókincs gazdagításáért, a nyelv kiműveléséért jött létre a nyelvújító mozgalom Kazinczy Ferenc vezérletével, amelynek Kölcsey és Vörösmarty is fontos alakjai voltak, és bár Kölcsey idővel elhagyta a mozgalmat, Vörösmarty haláláig élharcosa maradt.

A Himnusz és a Szózat megmutatja a reformkorból a romantikába történő átmenetet, a két szerző különbségeit és hasonlóságait. Az 1823-ban keletkezett Himnusz előfutára a romantikus törekvések költeményben való megjelenítésének, az 1836-os Szózat pedig a romantika korának egyik legjellemzőbb verse.

A két vers egyik legfőbb hasonlósága, hogy mindkét költemény a romantika legfőbb toposzát mutatja be: a hazát, illetve a dicsőséges múltat, szembeállítva azt a sivár jelennel, amelyben sürgős változásokra lenne szükség. A romantika korában megnőtt a dicső magyar történelem jelentősége, így ez a mozzanat mindkét költeményben nagy szerepet kap. A Himnuszban megjelenik a honfoglalás és az Árpád-kor hős uralkodó, Mátyás király és a törökök elleni küzdelem. De a lírai én a természeti értékeket is kiemeli („ért kalász”, „Tokaj szőlővesszei”). Hasonló értékeket emel ki a Szózat is: „Árpád hadai” és „Hunyad karjai” küzdöttek a hazáért és az elnyomás ellen. A Szózat emellett kiemeli Magyarország ezeréves történelmét is, az évszázadok alatt történt dicsőségeket és szenvedést.

A két költemény tehát a hazafiasság egy-egy mozzanatát, változatát mutatja be, ezzel alkalmazkodva a romantika korának elvárásaihoz, hiszen ekkoriban a hazafiasságot versbe foglalni jóformán kötelező volt.

Mindkét versben megjelenik a romantikában kedvelt kép, a nemzethalál víziója. A Himnusz ellentét segíségével mutatja be a nemzet pusztulását („Vár állott, most kőhalom // Kedv s öröm röpkedtek, // Halálhörgés, siralom // Zajlik már helyettek”). A Szózatban ez a kép hatalmas temetési jelenetté növi ki magát: az elpusztuló magyar nemzetet elismeréssel és gyásszal veszik körül az embertömegek. A halál a Himnuszban még csak tragikus, addig a Szózatban dicsőséges.

Mindkét költeményre jellemző továbbá a keretes szerkezet, amelyben a nyitó versszak(ok) és az utolsó strófa, strófák némi különbséggel szerepelnek. A Himnuszban az első versszakban a lírai én Istentől áldást kér, bőséget és jókedvet a magyar nemzet számára, az utolsóban azonban már szánalmat, irgalmat a rengeteg kín között. A Szózatban a lírai én a magyarokhoz szól, és törhetetlen hűséget kér a haza iránt: „Hazádnak rendületlenül  // Légy híve, oh magyar.” A záró versszakokban felcserélődik a szórend: „Légy híve rendületlenül // Hazádnak, oh magyar”, tehát a kérés paranccsá válik, a hazáról a hűség töretlenségére tevődik a hangsúly.

A különbségekre áttérve megállapítható az egyik legfőbb eltérés a két költeményben: a Himnusz Istenhez szól, míg a Szózat a magyar népet szólítja meg. Ez fontos a két mű gondolatiságának szempontjából is: a Himnuszban az embereken kívül, rajtuk felül álló erőtől függ a haza sorsa, vagyis Isten kezében van a döntés, ez utal a reformkor erőszakmentes törekvéseire. A Szózatban azonban már a magyar nép a megszólított, az emberek irányíthatják a sorsukat, és ugyan ebben a költeményben is megjelenik egy rajtuk kívül álló erő („sors keze”), a nép már van olyan erős és önálló akarattal bíró, hogy ellen küzdeni tudjon.

Ehhez kapcsolható, hogy a Himnuszban a múlt és a jelen idősíkján túl nem jelenik meg semmiféle jövőkép. A dicső múlton és a sivár, pusztuló jelenen kívül nincs más, kilátástalan a jövő. A dicső múltat csupán két versszakon keresztül mutatja be, a sivár jelent azonban négy strófán keresztül. Ez is az általános pesszimista hangvételt támasztja alá.

A Szózatban ellenben ezen túl megjelenik a lehetséges jövő: a már említett nemzethalál, amely azonban küzdelem közepette éri a hazát, és a környező népek elismeréssel adóznak a magyaroknak. A Szózat tehát küzdelemre szólít fel mindenáron, vállalva a lehetséges bukást is, ugyanakkor a lehetséges pozitív végkimenetelt is lehetségesnek tartja  a lírai én: „Még jőni kell, még jöni fog // Egy jobb kor...”. A sok veszteséget is úgy mutatja be mint bizonyítékot arra, hogy a magyar nemzet bármilyen katasztrófát túl tud élni.

A Szózat hangvételét tekintve is jóval optimistább, szenvedélyesebb, lázadozóbb: a lírai én kifejti, hogy az eddigi évszázados áldozatok nem lehettek hiábavalók, kell, hogy legyen valami jobb is ezután. Kiáltványhoz hasonlatosan szólítja meg a magyar népet, buzdítja őket a hűségre és a küzdelemre. A Himnusz ehhez képest beletörődő, keserűbb hangvételű, a megfáradtság jellemzi.

A két vers eltérő hangulatához illeszkedik az eltérő rímelés is. A Himnusz kiegyensúlyozottabb keresztrímeket tartalmaz, ezzel is alátámasztva a beletörődött fásultságot. A Szózat félrímei ellenben a zaklatottságot, szenvedélyességet erősítik meg.

Végezetül elmondható, hogy a két vers műfaja sem egyezik. Kölcsey műve a műfaját tekintve is himnusz, vagyis Istent vagy valamely eszmét dicsőítő, imaszerű, ünnepélyes költemény. Vörösmarty költeménye ezzel ellentétben óda: emelkedett érzelmet fejez ki, egy eszményhez vagy eszményített, hősies személyhez szól. Látható tehát, hogy míg a Himnusz a műfaj sajátosságait megjelenítve főként Istenhez fohászkodik, addig a Szózat rajongó szenvedéllyel szól a magyarokhoz, a versben megszólaltatott eszme pedig a haza és annak felemelése.

Számomra mindkét vers különös jelentőséggel bír, mert úgy gondolom, a magyar irodalom legszebbjei között vannak, méltán énekeljük el minden fontosabb ünnepségen. A szívemhez a Himnusz áll közelebb, mert úgy gondolom, a magyarok pesszimista szellemiségét tökéletesen kifejezi, és véleményem szerint az Erkel Ferenc által megzenésített változata a világon hallható nemzeti himnuszok közül a legszebb.