Sziasztok!
Hogy kissé felrázzam ezt a blogomat is, új cikkel érkeztem, ezúttal arról, hogy hogyan írhatunk kicsivel változatosabb, kreatívabb jellemzést főszereplőnkről.
Remélem, találtok majd benne hasznos dolgokat.
Jó olvasást!
Lyanna
Vegyünk
alapul egy férfit, legyen ezúttal Harry Styles. Mielőtt bárki felhördülne,
kijelenteném, hogy direkt rá esett a választásom, ugyanis megszámlálhatatlanul
sok blog írója választja őt főszereplőjének. Mos nem a fanfictionökről lesz
szó, nekem egyébként sincs velük bajom, szorítkozzunk tehát magára a
jellemzésre, leírásra!
Kegyetlenül
meg tudja nehezíteni az élvezetes olvasást, ha nem tudjuk méltó módon bemutatni
a főszereplőnket. Nem, nem elég bevágni egy képet róla a Szereplők menüpontba!
Sokan juszt sem nézik meg, mert szeretik maguk elképzelni, és igazuk is van. Nem
bújhatunk ki tehát a változatos leírás felelőssége alól!
Lássuk
tehát, milyen egy leírás, amelyet nehéz élvezni (ezt én magam alkottam így
hirtelen, egyszóval mindennemű egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve).
Harrynek hosszú, sötét,
göndör haja volt és a leggyönyörűbb zöld szeme, amit valaha láttam.
Olyan magas volt, hogy fel kellett rá néznem. Ahogy elmosolyodott, kis
gödröcskék keletkeztek az arcán, amitől csak még jóképűbb volt. Olyan
vakító fehérek voltak a fogai, hogy sajnáltam, amiért nem vettem fel
reggel napszemüveget. Ilyen közelségből azt is láttam, hogy már borostás az
arca, biztos szúrta volna a kezem, ha végigsimítok a bőrén. Ahogy pedig
megszólalt, majdnem elolvadtam, olyan mély volt a hangja!
Szerintem
érzitek, hogy ez nemhogy kiemelkedő volna, hanem inkább a pocsékhoz közelít, de
izgalmasnak nem lehet mondani. Hogyan lehetne ezt egy kicsit mozgalmasabbá,
kevésbé sablonossá tenni? Először is ki kellene irtani ezt a rengeteg létigét.
Alá is húztam, mennyi szerepelt benne – persze direkt, sajnos olvasmányaim
szolgáltatták a tapasztalatot, a blogírók 95%-a nagyon nehezen iktatja ki a
létigét, pedig az esetek nagy hányadában nem is kellene az oda. Persze azért is
sablonosnak érezzük, mert egy olyan fiatalemberről szól, akiről millió blog
van, amelyekben mind ezt a klisés leírást olvashatjuk, minden történet kiemeli
a bonyor haját, a zöld szemét, a gödröcskéit, amikor vigyorog, meg elég magas
is. Persze, hiszen Harry így néz ki, nincs mit tenni. Megoldás: nem őt kell
főszereplőnek választani. De ha mégis, akkor izgalmasabban, vagy legalább
változatosabban is le lehet írni azt, amit én most létigékkel terhelve itt
produkáltam.
Rajta,
próbáljuk meg egy kicsit máshogy!
Harry hosszú, sötét haja
hullámos fürtökben omlott széles vállára, hipnotikusan csillogó szeme pedig
zöldben pompázott, úgy éreztem magam, mintha a napsütötte, zöldes tenger
örvényébe kerülnék. Fölém magasodott, fel kellett emelnem a fejem, ha rá
akartam nézni. Jóképű arcán mosoly futott szét, amitől megjelentek jellegzetes
gödröcskéi.Vakítóan fehér fogai elővillantak telt ajka mögül, én pedig
sajnáltam, hogy nem vettem fel reggel napszemüveget. Ilyen közelségből láttam,
hogy a borosta már kiütött világos és makulátlan bőrén, biztos szúrta volna a
kezem, ha végigsimítok rajta. Ahogy megszólalt, mély hangja csiklandozta a
fülem, megbizsergette minden porcikám, én pedig ott helyben elolvadtam.
Egyetlen
fölös létige sem maradt, nem kell kerülgetni azokat a fránya voltokat. Nem
mondom, hogy mestermű, sőt, E/1-ben enyhén szólva is modorosnak hangzik, de sok
zavaró elemet kiiktattunk.
Egyébként
nem túl hosszú leírás, de ha először találkozunk egy szereplővel a történetben,
elsőre ennyi elegendő. A többi úgyis kiderül közben. Én annak a híve vagyok,
amikor az információk szépen, lassan csepegnek a történet során, elsőre
legfeljebb ennyi derül ki, mint amit leírtam fentebb. Sok esetben ennyinek sem
muszáj az első oldalon megjelenni.
Az
sem túl szerencsés, ha a főszereplőnket reggeli készülődés közben mutatjuk be,
szerencsétlenebb esetben még a tükörben is megszemléli magát – ezt inkább
mellőzzük, ha lehetséges. Nem baj, ha nem derül ki, hogy hosszú, selymes, szőke
haja van és cicás tusvonal a huskykék szemén! Az sem baj, ha soha az életben
nem derül ki, hogyan néz ki a főszereplőnk! Természetesen ez a ritkább eset, de
ne akarjuk görcsösen jellemezni a külsejét.
Lássunk
még egy verziót!
Ahogy Harry lehajolt, az
arcába hullottak sötét, göndör tincsei, elrejtve előlem azt a hipnotikus,
zölden csillogó szempárt. Magas alakja összegörnyedt, amint a táskában
kutatott. Amikor megtalálta, amit keresett, huncut vigyorral nézett fel rám,
megjelentek jóképű, már kissé borostás arcán a gödröcskéi, amik olyan kisfiússá
varázsolták. Valamennyi hófehér fogát rám villantotta, én pedig önkéntelenül
visszamosolyogtam rá, majd kíváncsian figyeltem, amint felém mutatja, amit
keresett.
Itt
tehát nem olyan direkten történt a jellemzés, mégis megtudtunk Harry külsejéről
ezt-azt. A cselekvésen volt a hangsúly, ezt kombináltam a leírással.
Természetesen most valami egyszerű cselekvést mutattam be, de akár hegymászás
vagy bármi egyéb közben is ábrázolhattam volna Harryt.
Amit
tehát legfőképp tanácsolnék (nemcsak emberek, hanem tájak, épületek, bármi
egyéb) leírásánál: ne essünk a létigék kelepcéjébe! Próbáljunk változatosan,
kreatívan írni, használjunk szinonimákat, hisz annyi van a magyar nyelvben,
érdemes kihasználni. Térjünk el a megszokott először-találkozunk-egy-szereplővel-tehát-be-kell-mutatni
sémától! Na, és persze ne spóroljunk a leírásokkal! Nem azt mondom, hogy
Jókaihoz hasonló magasságokba kéne emelkedni többoldalas leírásokkal, de azért
ne is elégedjünk meg néhány odavetett szóval vagy rosszabb esetben a nagy
semmivel. Blog esetében pedig főleg ne gondoljuk, hogy a szereplők menüpont
elegendő lesz!
Ami
még fontos: kerüljük az idegen eredetű szavakat, ha lehet! Természetesen vannak
kifejezések, amelyek beépültek a nyelvünkbe, ilyen például a mobil. De léteznek
olyanok is, aminek varázslatos magyar alternatívái vannak. Tessék a magyar
verziót választani! Például: luxus helyett fényűzés/fényűző, ignorál helyett
nem vesz róla tudomást/figyelmen kívül hagyja/levegőnek nézi, satöbbi. A magyar
a világon az egyik legszebb, legdallamosabb és főként legváltozatosabb
szókészületű nyel, ne féljünk kiaknázni millió lehetőségét!
Vannak
még szavak – és itt most saját magam példájából indulok ki –, amiket hajlamos
az ember túl sokszor használni. A létigéről már beszéltünk. Nálam ilyen
mumusszó az egy, a pedig, a kell és az úgy. Ezek a szavak szintúgy purgálhatók,
sokszor nincs szükségük rá, mégis hajlamosak vagyunk fölöslegesen használni
őket. Érdemes figyelni rájuk – és nemcsak a leírásoknál!
Ahogy
minden esetben, itt is egyet tudok ajánlani még: sok-sok olvasást! Ne csak
könnyed könyvekkel ismerkedjünk, hanem komolyabb hangvételű klasszikusokkal,
magyar és külföldi szerzőkkel egyaránt. Gyönyörűen és láttatóan ír többek közt
Kosztolányi Dezső, Oscar Wilde, Charlotte Bronte. De ők csak csepp a milliónyi
zseniális szerző tengerében. Ha pedig a leírás művészetét tanulmányoznátok,
akkor a realizmus szerzőit ajánlom.
