Válság és remény

Mikor decemberben beadtam első elkészült regényem kéziratát az Aranymosás pályázatára, megfogadtam, hogy nem fogok erről írni sehol, nem is nagyon hirdettem a dolgot. Most azonban úgy érzem, le kell írnom a gondolataimat. Lehet, hogy senkit sem fog érdekelni, de az is megtörténhet, hogy valaki más erőt merít a soraimból. Meglátjuk. De főbb célom nincs ezzel az írással, csak annyi, hogy értelmes formába öntsem az érzéseimet ezzel kapcsolatban.

Nincs mit szépíteni, kiestem a versenyből már az elején. Az első szúrás nem is volt olyan fájdalmas, mint hittem, főleg azért, mert csodálatos barátok állnak mellettem, akik mindvégig tartották bennem a lelket, míg készültem a pályázatra, és azután is, miután kihullottam. És őszintén mondom, a dolog nem tört le, nem annyira, mint hittem. Fájt, de igyekeztem elgondolkodni az okokon, sejtettem is, hogy mi miatt jöhetett az elutasítás, elhatároztam, hogy félreteszem a regényt egy időre, és majd úgy március-április környékén előveszem, átolvasom, dolgozom rajta. A lelkesedésem nem csökkent, hiszen mégis megírtam egy 179 oldalas regényt alig több mint egy hónap alatt, amire nagyon büszke vagyok. Ő az én első gyermekem, akibe minden tudásom beleadtam, a lelkem is ott pihen a sorok között. A gyors tempó ellenére tudtam, hogy ez így is megállhatná a helyét. De ha nem is, a kezemben volt, van egy teljesen kész mű. Most már tudom, hogy ezt senki nem veheti el tőlem, ha soha ki sem adják, akkor is lesz egy regényem, amit egyedül én írtam, az utolsó betűig én találtam ki.

Leszögezem, hogy nem volt bennem harag a pályázat felé. Az jólesett volna, ha röviden, akár egyetlen mondatban értesítőt kapok, hogy miért nem lett alkalmas az írás, de teljes mértékben érthető, hogy nincs kapacitás minden pályázónak külön megírni az okokat. Mindenesetre az Aranymosás ma a legnagyobb lehetőség, talán az egyetlen, ha valaki kezdőként akar megjelenést. Hálás vagyok, amiért létezik, amiért reményt ad több száz írni szerető számára. Úgy hiszem, a következő pályázatra is beadom a jelentkezést. Elvégre veszítenivaló tényleg nincs.

Egyszóval újult erővel belevágtam egy másik ötletembe. Két hétig ment is minden, ahogy november óta mindig, mindennap írtam. Aztán valahogy éreztem, hogy valami másba kell fognom. Átpártoltam egy másik ötletemhez. Megtörtént ugyanez. És még kétszer. Most a negyedik ötletemnél vagyok december óta, és őszintén remélem, hogy emellett tartósan ki tudok tartani. Mondjuk addig, míg be nem fejezem. A másik három ötlettel is haladtam valamelyest, ami persze tök jó, de ha mindig máshoz kapok amolyan Hűbele Balázsosan, akkor sosem készül el egyik sem.

Azt hiszem, hogy meginogtam, ezért lehetett az ingázás egyik sztorimról a másikra. Félek. Félek, hogy nem vagyok elég jó, hogy nem vagyok tehetséges, hogy sosem leszek több egy saját magának és közeli barátoknak, na meg a laptopnak írogató hobbiírónál. Félek, hogy nem fogok kelleni. Félek, hogy nem teljesül az álmom.

Mert író akarok lenni. Az sem érdekel, ha nem tudok megélni ebből, hiszen ez itthon nehézkes, ha nem lehetetlen. De van munkám, sőt, hivatásom, amit szeretek, ami hozzám illik, amiben magamra találtam. De emellett író akarok lenni. Nem bánom, ha nem szereti mindenki, amit csinálok, ilyen úgysem létezik. De szeretném megtalálni az olvasóközönségem, akiknek örömet tudok okozni, akik várják, mikor jelenik meg új könyvem, akik úgy imádják a szereplőimet, ahogyan én. Akikkel megoszthatom a világokat, amiket kitaláltam, és amikben hónapokig éltem. Akik szeretik, amit csinálok, akik agyalnak azon, hogy mi lesz még, hogy tervezek-e adott történethez folytatást. Akiknek átadhatom azt a boldogságot, amit írás közben és akkor érzek, amikor kitalálok egy-egy történetet, amikor egyre több tulajdonsággal gazdagítok egy karaktert.

Már az földöntúli boldogságot okoz, hogy a legjobb barátnőm mennyire rajong a munkáimért. Meg sem lehet fogalmazni, milyen érzés, amikor kisregényt ír az adott részletről, amit megmutatok neki, amikor érzelmeket vált ki belőle az, amit elolvasott. Elmondhatatlan öröm, hogy agyal, hogy elemez, hogy alig várja a folytatást. Milyen érzés lehet ez akkor, ha több tíz, esetleg még ennél is több ember van ezzel így? Elmondhatatlan az is, amikor olvasni nem szerető barátnőm le sem tudja tenni a történetet.

Szóval igen. Az elutasítás fájt. Fáj még most is. Néhány kósza, sötét gondolat erejéig az is megfordult a fejemben, hogy elengedem az álmomat, és írok hébe-hóba, amikor épp jólesik. És bevallom, ez még a mai napig is eszembe ötlik néha. És még mindig félek. Nagyon félek.

Közben persze tudom, hogy az írás számomra éltető erővel bír. Nem tudnék nélküle élni. A mindennapjaim része az, hogy agyalok az új ötleteken, hogy a ráérős perceimben írok. Ahogy nem tudnék élni az olvasás, úgy en bloc az irodalom és a nyelvtan, a tea vagy a Hannibal nélkül sem. És bár mostanában megesik, hogy felsírok, mint Arany, azt gondolom, hogy „nagyon fáj, nem megy”, miközben bezárom a Wordöt, miután csak pár sort írtam... Azért minden depresszív nap után úgy ébredek a holnapra, hogy tudom: írni akarok. 

Érettségizzünk együtt! - Az összehasonlító verselemzés

Sziasztok!

Ahogy már említettem, az érettségi során vagy művet elemzünk, vagy összehasonlító elemzést készítünk. Ezúttal az összehasonlító elemzéssel fogunk foglalkozni. Sokan félnek tőle, pedig nem kell, lényegében ugyanazt kell csinálni, mintha egyetlen verset elemeznénk, csak annyival toldjuk meg a történetet, hogy a két művet egymáshoz viszonyítva is megvizsgáljuk. Terjedelmileg itt is 400 szót kell elérni minimum. A Himnusz és a Szózat című költeményeket választottam, mert erről a két műről bőségesen lehet írni. 

Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály a romantika két kiemelkedő költője. Míg Kölcsey a reformkorhoz kötődik, s inkább a korai romantika képviselője, addig Vörösmarty a magyar romantika egyik vezéralakja, csak a zajos sikert arató Petőfi tudta felülmúlni. A magyar romantikát 1825-től szokás datálni, ekkor keletkezett Vörösmarty Mihály Zalán futása című eposza, amelynek célja a nemzeti öntudat erősítése volt, a nemzeti nyelv és érzelem megszilárdítása (hiszen korábban kevés hasonló mű született irodalmunkban). A romantika eszméit a reformkorban fektették le, ám a reformkor békés, törvény általi változtatási szándékai nem jártak sikerrel, így vált szükségessé az egyre erőteljesebb hang, s végül a forradalom és a szabadságharc. A romantika egyik legfontosabb törekvése a nemzeti nyelv kiteljesítése, hivatalos nyelvvé tétele (odáig a német volt használatos). A szókincs gazdagításáért, a nyelv kiműveléséért jött létre a nyelvújító mozgalom Kazinczy Ferenc vezérletével, amelynek Kölcsey és Vörösmarty is fontos alakjai voltak, és bár Kölcsey idővel elhagyta a mozgalmat, Vörösmarty haláláig élharcosa maradt.

A Himnusz és a Szózat megmutatja a reformkorból a romantikába történő átmenetet, a két szerző különbségeit és hasonlóságait. Az 1823-ban keletkezett Himnusz előfutára a romantikus törekvések költeményben való megjelenítésének, az 1836-os Szózat pedig a romantika korának egyik legjellemzőbb verse.

A két vers egyik legfőbb hasonlósága, hogy mindkét költemény a romantika legfőbb toposzát mutatja be: a hazát, illetve a dicsőséges múltat, szembeállítva azt a sivár jelennel, amelyben sürgős változásokra lenne szükség. A romantika korában megnőtt a dicső magyar történelem jelentősége, így ez a mozzanat mindkét költeményben nagy szerepet kap. A Himnuszban megjelenik a honfoglalás és az Árpád-kor hős uralkodó, Mátyás király és a törökök elleni küzdelem. De a lírai én a természeti értékeket is kiemeli („ért kalász”, „Tokaj szőlővesszei”). Hasonló értékeket emel ki a Szózat is: „Árpád hadai” és „Hunyad karjai” küzdöttek a hazáért és az elnyomás ellen. A Szózat emellett kiemeli Magyarország ezeréves történelmét is, az évszázadok alatt történt dicsőségeket és szenvedést.

A két költemény tehát a hazafiasság egy-egy mozzanatát, változatát mutatja be, ezzel alkalmazkodva a romantika korának elvárásaihoz, hiszen ekkoriban a hazafiasságot versbe foglalni jóformán kötelező volt.

Mindkét versben megjelenik a romantikában kedvelt kép, a nemzethalál víziója. A Himnusz ellentét segíségével mutatja be a nemzet pusztulását („Vár állott, most kőhalom // Kedv s öröm röpkedtek, // Halálhörgés, siralom // Zajlik már helyettek”). A Szózatban ez a kép hatalmas temetési jelenetté növi ki magát: az elpusztuló magyar nemzetet elismeréssel és gyásszal veszik körül az embertömegek. A halál a Himnuszban még csak tragikus, addig a Szózatban dicsőséges.

Mindkét költeményre jellemző továbbá a keretes szerkezet, amelyben a nyitó versszak(ok) és az utolsó strófa, strófák némi különbséggel szerepelnek. A Himnuszban az első versszakban a lírai én Istentől áldást kér, bőséget és jókedvet a magyar nemzet számára, az utolsóban azonban már szánalmat, irgalmat a rengeteg kín között. A Szózatban a lírai én a magyarokhoz szól, és törhetetlen hűséget kér a haza iránt: „Hazádnak rendületlenül  // Légy híve, oh magyar.” A záró versszakokban felcserélődik a szórend: „Légy híve rendületlenül // Hazádnak, oh magyar”, tehát a kérés paranccsá válik, a hazáról a hűség töretlenségére tevődik a hangsúly.

A különbségekre áttérve megállapítható az egyik legfőbb eltérés a két költeményben: a Himnusz Istenhez szól, míg a Szózat a magyar népet szólítja meg. Ez fontos a két mű gondolatiságának szempontjából is: a Himnuszban az embereken kívül, rajtuk felül álló erőtől függ a haza sorsa, vagyis Isten kezében van a döntés, ez utal a reformkor erőszakmentes törekvéseire. A Szózatban azonban már a magyar nép a megszólított, az emberek irányíthatják a sorsukat, és ugyan ebben a költeményben is megjelenik egy rajtuk kívül álló erő („sors keze”), a nép már van olyan erős és önálló akarattal bíró, hogy ellen küzdeni tudjon.

Ehhez kapcsolható, hogy a Himnuszban a múlt és a jelen idősíkján túl nem jelenik meg semmiféle jövőkép. A dicső múlton és a sivár, pusztuló jelenen kívül nincs más, kilátástalan a jövő. A dicső múltat csupán két versszakon keresztül mutatja be, a sivár jelent azonban négy strófán keresztül. Ez is az általános pesszimista hangvételt támasztja alá.

A Szózatban ellenben ezen túl megjelenik a lehetséges jövő: a már említett nemzethalál, amely azonban küzdelem közepette éri a hazát, és a környező népek elismeréssel adóznak a magyaroknak. A Szózat tehát küzdelemre szólít fel mindenáron, vállalva a lehetséges bukást is, ugyanakkor a lehetséges pozitív végkimenetelt is lehetségesnek tartja  a lírai én: „Még jőni kell, még jöni fog // Egy jobb kor...”. A sok veszteséget is úgy mutatja be mint bizonyítékot arra, hogy a magyar nemzet bármilyen katasztrófát túl tud élni.

A Szózat hangvételét tekintve is jóval optimistább, szenvedélyesebb, lázadozóbb: a lírai én kifejti, hogy az eddigi évszázados áldozatok nem lehettek hiábavalók, kell, hogy legyen valami jobb is ezután. Kiáltványhoz hasonlatosan szólítja meg a magyar népet, buzdítja őket a hűségre és a küzdelemre. A Himnusz ehhez képest beletörődő, keserűbb hangvételű, a megfáradtság jellemzi.

A két vers eltérő hangulatához illeszkedik az eltérő rímelés is. A Himnusz kiegyensúlyozottabb keresztrímeket tartalmaz, ezzel is alátámasztva a beletörődött fásultságot. A Szózat félrímei ellenben a zaklatottságot, szenvedélyességet erősítik meg.

Végezetül elmondható, hogy a két vers műfaja sem egyezik. Kölcsey műve a műfaját tekintve is himnusz, vagyis Istent vagy valamely eszmét dicsőítő, imaszerű, ünnepélyes költemény. Vörösmarty költeménye ezzel ellentétben óda: emelkedett érzelmet fejez ki, egy eszményhez vagy eszményített, hősies személyhez szól. Látható tehát, hogy míg a Himnusz a műfaj sajátosságait megjelenítve főként Istenhez fohászkodik, addig a Szózat rajongó szenvedéllyel szól a magyarokhoz, a versben megszólaltatott eszme pedig a haza és annak felemelése.

Számomra mindkét vers különös jelentőséggel bír, mert úgy gondolom, a magyar irodalom legszebbjei között vannak, méltán énekeljük el minden fontosabb ünnepségen. A szívemhez a Himnusz áll közelebb, mert úgy gondolom, a magyarok pesszimista szellemiségét tökéletesen kifejezi, és véleményem szerint az Erkel Ferenc által megzenésített változata a világon hallható nemzeti himnuszok közül a legszebb.

Érettségizzünk együtt! - Verselemzés a gyakorlatban

Sziasztok!

Folytatva az Érettségizzünk együtt! sorozatomat, ezúttal egy komplett verselemzést hoztam Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez című verséről.

Ebben már idézeteket is találtok. Kiemelném, mennyire fontos idézetekkel alátámasztani egy elemzésben a gondolatotokat. Ha szó szerint vesztek át valamit, akkor kötelező az idézőjel használata. Ha egy gondolatot átfogalmaztok, akkor nem kell használni.

Nos, lássuk is az elemzést!

Vörösmarty Mihály (1800-1855) a magyar romantika egyik legfontosabb szerzője mind költészetét, mind nyelvújító tevékenységét tekintve. Költészetében megjelennek a romantika legfőbb célkitűzései: a nemzet önállósodása, függetlenedése, illetve a nyelv kiművelése. A magyar romantikában kiemelt szerephez jutott a dicső múlt, a nemzet ezeréves történelme, amely Vörösmarty műveiben is gyakorta megjelent. Nemcsak a költészetben jelentkezett a függetlenedés iránti vágy: az 1848-as forradalom a haza önállósulása miatt tört ki, több költőnk is részt vett benne.

Vörösmarty Mihály életművében számtalan példát találunk a hazafias témára, a Liszt Ferenchez című költemény olyan problémákat, gondolatokat vet fel, amelyek megjelennek például a Szózat című versében, Kölcsey Ferenc Himuszában, vagy Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz című művében, vagy épp Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményében.

A vers Liszt Ferenchez szól ugyan, de a költemény megszólítja a tehetségét, a zenéjét, buzdítja arra, hogy minél lelkesítőbb műveket szerezzen. A romantika egyik fontos jellemzője a zsenikultusz, az, hogy a művészek szabadon alkothattak, semmi sem kötötte meg őket, illetve a művész mint népvezér toposza. Ennek értelmében a művész vátesz, lángoszlop, aki arra hivatott, hogy művészetével és hitvallásával utat mutasson a népnek. Liszt Ferencet a vers szerzője zseninek, géniusznak tartja, aki arra hivatott, hogy vezesse a népet.

A nemzetet naggyá teszi a zeneszerző, akit Vörösmarty magyarnak tekint, ugyanakkor kiemeli azt is, hogy világhírű, mindenfelé elismert tehetség. Így bárhová el tudja juttatni a magyar nemzet számára fontos gondolatokat, a lázadás szellemét, a magyarok dicsőségét.

Ugyanakkor megszólítja a népet is a vers. Azt kéri, hogy zengjen a zenész és a nép, azaz hallassák a hangjukat az emberek, mutassák meg, milyen erő lakozik a népben, ha összefog. Egyben arra is buzdít, hogy mindenki csatlakozzon ahhoz a törekvéshez, amelyben meg akarják mutatni a hatalomnak és a világnak, milyen erősek.

A romantika többi, nagy problémaköre  is megjelenik a versben: a nemzeti múlt, amely dicsőséges, ugyanakkor sok veszedelemmel teli: „Árpád nemzete”, „vészek hona”, „Sors és bűneink, a százados baj”, „áruló fia”. Megmutatja a vers, hogy a történelem évszázados, sok rossz volt benne, számtalan probléma, mindennek ellenére még mindig létezik, és tenni kell azért, hogy ugyanilyen, vagy még jobb lehessen. A Himnuszban és a Szózatban is megfogalmazódtak már ezek a gondolatok, ám ez a költemény még szenvedélyesebb hangvételű, még jobban buzdít a cselekvésre. Ez a hangvétel jellemzi a romantikus költeményeket, így ebből a szempontból a vers igazi romantikus alkotás.

A romantika kedveli a mozgalmas, több érzékszervet megmozgató, erőteljes, láttató képeket. Hasonló képeket halmoz a vers. Megjelenik a költeményben a népek tengerének motívuma, amit Petőfi is előszeretettel alkalmazott például a Föltámadott a tenger című művében. A tenger a nép és a lázadás, forrongás szimbóluma: „Végre a nap földerűlni mer, // Hol vad árján a nép tengerének // A düh szörnyei gyorsan eltünének.”.

Illetve a nép hangja, amely olyan erős, hogy a halottakat is felkelti a sírjukból: „Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban // Őseink is megmozdúljanak.” Az ősök és az utódok büszkévé tétele egyébként is fontos a romantika korában, hiszen a nemzetet a dicső ősök és a mindenre képes utódok teszik egésszé és naggyá, s ez a vers is megjeleníti ezt a gondolatot.

Az összefogás fontosságára még a rímek is utalnak: keresztrímek és páros rímek szerepelek a versben, ez egyfajta összekapaszkodást, összefonódást jelképez.

Zárásként megemlíteném, hogy engem igazán megérintett a vers, megerősítette magyarságomat, mély érzéseket ébresztett bennem. Úgy gondolom, hogy a vers legalább olyan mély mondanivalóval bír, mint a Szózat vagy a Himnusz.

Érettségizzünk együtt! - A verselemzés

Sziasztok!

A Facebookon tettem fel a kérdést, hogy volna-e igény egy gyakorló magyartanár tippjeire, trükkjeire. Többen jelezték, hogy igen, úgyhogy örömmel vágok bele új „sorozatomba” itt a blogon. 

Amit érdemes tudni rólam: 2015 szeptembere óta tanítok egy esti iskolában magyar nyelvet és irodalmat, felnőtteket készítek fel az érettségire. Emellett 2016 szeptembere óta tanítok általános iskolában, ezért a középiskola és az általános iskola elvárásrendszerét, követelményeit ismerem a gyakorlatban. 

A blogra felkerülő anyagok nagy része saját munkám, így kérlek titeket, másutt sajátként ne tüntessétek fel. Természetesen inspirációként, szempontként, tanulnivalóként nyugodtan használjátok, azért van, örülök, ha segíthetek! 

Ha hasznosnak tartottátok a bejegyzést, nagyon örülnék kommentnek, illetve ha bármi igény érkezik, azt is szívesen kielégítem. 

A megújult érettségi két részből áll. Az első részre 90 perc áll rendelkezésre, ebben egy szövegértést kell megoldani, illetve egy érvelést VAGY egy gyakorlati jellegű szöveget kell létrehozni. A második részre 150 van, egy műértelmezést kell megcsinálni VAGY egy összehasonlító verselemzést. Még tavaly is másként volt ez, idén hozták be ezt az újítást (ami egyébként szerintem jót tett, szerintem jobb lett így az érettségi). Így tehát sajnos vagy szerencsére, de a műelemzést nem lehet megkerülni. A jó hír az, hogy a második részben a létrehozott szövegünknek minimum 400 szónak kell lennie. Úgy gondolom, ez egy bloggernek semmiség :) . Egyébként mind a műértelmezéshez, mind az összehasonlító elemzéshez adnak egy konkrét szempontot. 

Persze, mielőtt belevágunk, leszögezném, hogy minden magyartanár más. Mivel a ti oktatótok fogja javítani az érettségit, elsősorban rá hallgassatok. De remélem, hogy sikerül hasznos dolgokat átadnom. 

Éppen ezért a mai bejegyzésben szeretnék nektek egy kicsit a verselemzésről írni, tanácsokat és tippeket adni. Először is szeretnék nektek közreadni egy szempontsort, amelyet az internetről vettem, és nagyon hasznosnak gondoltam, íme: 

A verselemzés vázlata és alapfogalmai:

1. Irodalomtörténeti elemzés 

a) A vers elhelyezése az irodalom, a stílusok történetében

Stílusirányzat, stílusjegy, téma, motívum, toposz,

b) A vers elhelyezése a szerző életművében

Kötet, életrajzi események megjelenése, hatása

c) A vers és a történelmi háttér összefüggése

Keletkezés időpontja, történelmi események megjelenése, hatása

2. Szöveghű elemzés

A vers szöveghű elemzésének elején mindig foglaljuk össze, hogy a részk (az elemek), hogyan szolgálják a vers egészének üzenetét, hatását!

A versben a tertalmi és a formai lemek is ezt az üzenetet szolgálják!

Üzenet, alapgondolat, mondanivaló, látvány

a) A vers alapszituációjának bemutatása. Mit tudunk meg a lírai én (beszélő) személyéről? Kinek a nevében szólal meg a költő?

Alapszituáció, szempont (perspektíva), vershelyzet, szerep

Látomás, látvány,  fikció, mítosz, szimbólum,

b) A vers szerkezete

• Gondolatmenet  szintjén: gondolatritmus, visszatérő gondolatok, idő- és értékszembesítés, keret, eseménysor, ellentétek, práhuzamok, fokozás, halmozás, ismétlés, költői kérdés

• Mondatok szintén: mondatszerkesztés, mondat és versszak viszonya, körmondat

• Szavak szintjén: szókincs, domináns szófajok, rímelő szavak, szórend

• Hangok szintjén: hangszimbolika

c) Költői eszközök és a vers üzenete:

• A képszerűség költői eszközei: szimbólum, allegória, metafora, metonimia, oximoron, hasonlat, ellentét, megszemélyesítés

• A vers zeneiség kifejezőeszközei: rím, tiszta rím, alliteráció, figura etimologica, enjambement (áthajlás), akusztikus hatások

d) A vers műfaji és stilisztikai jegyei és a vers üzenete:

• A vers műfajának és üzenetének megfogalmazása: dal, epigramma, óda, himnusz, elégia, ars poetica, episztola, rapszódia, zsoltár, ballada, képvers

• A vers stílusrétege:  szónoki, hétköznapi (társalgási), tudományos

• A vers stílusárnyalatai: ironikus, gúnyos, groteszk, durva, emelkedett, fenséges, régies, neológ

e) A vers formája és üzenetének összefüggése:

• Verselés: időmértékes, ütemhangsúlyos (disztihon, verslábak), szimultán, szabadvers

• Rímképlet: párosrím, ölelkező rím, bokorrím, szonett-forma, ballada-forma

f) A cím és a szöveg összefüggésének bemutatása

3. Egyéni szempontú elemzés

a)      Tetszés vagy elutasítás: miért jó, miért igaz, milyen érzelmet vált ki, benyomás, összkép

b)      Asszociációk, képzettársítások: emlékek, vágyak, hasonló olvasmányélmények

c)      „Változtasd meg élted!”

Amikor tanítok, mindig leszögezem: ez a szempontsor nem kőbe vésett aranyszabály! Segítségként használható, de nem szentírás. A különböző pontok felcserélhetők, ízlés szerint változtathatók. Emellett mindig kiemelem még azt is, hogy a verselemzés bizony meglehetősen szubjektív dolog. Nem tudhatjuk, mire gondolt a költő. A legritkább esetben adott közre ő maga információt arról, hogy mit szimbolizált ez meg az. Irodalomtörténészek, irodalmárok készítették el a különféle elemzéseket, ezekből dolgozunk. De a költészetben az a szép, hogy mindenkinek mást jelent. Bátran le lehet írni, hogy nektek mit jelent a vers, de: tessék érvekkel, a versből vett idézettel alátámasztani! Ha ez megvan, akkor nehéz belekötni. Ami még fontos: a versben megjelenő személy NEM egyenlő a költővel! A költeményben megszólaló személyt lírai énnek vagy versbeszélőnek nevezzük. Akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a költő önmagáról ír. 

A verselemzésünk és az összehasonlító elemzésünk is fogalmazás. Tehát van bevezetése, tárgyalása, befejezése. Ezt illik a szokott módon jelezni, tehát kezdjük kicsit beljebb a bekezdéseket! 

Nézzük a szempontsort! Azt javaslom, gyakorlásként használjuk most József Attila: Mama című versét. 

Az 1. pontot én bevezetőként ajánlom használni. Három pont adott. Lehet, hogy nektek nagyon megy József Attila, lehet, hogy ő nem, de a huszadik századot kenitek. Azt részletezzétek jobban, ami jobban megy! Ha nem vagytok biztosak abban, hogy József Attila mikor született, ne írjátok le! Ne múljon egy elhibázott évszámon semmi. 

Nézzünk egy lehetséges bevezetőt a Mama című vers elemzéséhez! 

József Attila a huszadik századi magyar költészet egyik kiemelkedő alkotója, aki nemcsak hatalmas műveltségével és intelligenciájával, de tragikus sorsával és halálával is beírta magát az irodalom történetébe. A költő hányatott életében roppant fontos szerepet töltött be az édesanyja, Pőcze Borbála. Az asszony néhány évre állami gondozásba adta rossz életkörülményei miatt a fiát és egyik lányát, s ez örök nyomot hagyott József Attilában. Visszakerült ugyan az édesanyjához, ám feltehetően sosem heverte ki ezt a korai traumát, ahogyan az olyannyira szeretett mama korai halálát sem. Az édesanya motívuma számtalan költeményében megjelenik, az elemzett versnek pedig központi témáját adja. 

Nos, itt anélkül írtam bevezetőt, hogy konkrétan évszámot említettem volna. Cseles vagyok, igaz? Úgy gondolom, sokak számára szörnyű nagy tehet az évszámok megjegyzése. Én úgy tartom, fontosabb a költészet, a költő életrajzából valamiért megjegyzett néhány információ, mint az, hogy valaki esetlg nem tudja, hogy József Attila 1905-től 1937-ig élt. Természetesen ha biztosan tudjátok, írjátok bele, de akkor sem kell eret vágni, ha nem. 

A 2. pont a verselemzés leglényegibb része, hiszen itt vágunk bele konkrétan a költemény ízekre szedésébe. Ahogy mondtam, bizonyos pontok akár ki is hagyhatók, felcserélhetők. Én a mintaelemzésemben azt követem, amit itt föntebb közzétettem. 

Nézzük, hogyan nézne ki a tárgyalás ehhez a vershez!

A lírai én az édesanyját idézi fel, illetve egy múltbeli jelenetet vele kapcsolatban: a kisgyermek a teregető édesanya figyelmére áhítozik, amit nem kap meg, igaz, a mama nem is szidja össze. A versből kiderül, hogy a lírai én folyvást az édesanyjára gondol, s hogy ő már nem lehet vele. Ha József Attila életrajzi adatait figyelembe vesszük, könnyedén elképzelhető, hogy a vers egy valós eseményt dolgoz fel, hiszen Pőcze Borbála mosónőként is dolgozott. A költemény lehet tehát visszaemlékezés, de látomás vagy fikció is. 

A vers tehát egy rövidke jelenetet mutat be, ám a mögöttes tartalom annál gazdagabb. Érzékelhetjük a lírai én sóvárgását az édesanyja után mind a múltban, mind a jelenben. Hiszen a lírai én gyermekkorában is áhítozott a figyelemre, ám akkor még sírással, toporzékolással igyekezett felhívni magára az édesanyja figyelmét. A felnőtté váló lírai én azonban már tudja, hogy a „nyafogással” nem érhet el semmit. Ő már azzal is beérné, ha újra az édesanyjával lehetne, ha figyelhetné munka közben. Felnőve érti meg, milyen sokat tett érte az édesanya, hogy miért nem figyelt rá, miért dolgozott annyi. Ám mire ezt megértette, addigra a legfontosabb személy az életében már nem lehet vele, mert „kékítőt old az ég vizében”, vagyis meghalt. 

Az egyszerűen megfogalmazott mondatok, a már szócska fájdalma tökéletesen kifejezi azt a rettentő fájdalmat, amelyet az édesanyja elveszítése okozott. Az életrajzi adatokból tudhatjuk, hogy a vers 1934-ben keletkezett, Pőcze Borbála azonban már 1919-ben meghalt. Feltehető, hogy a költő sosem tudta feldolgozni az elveszítését. 

Költői képekben nem bővelkedik a vers. A mű egyszerű képekben közvetíti az édesanya nagyságát. Az utolsó versszakban az édesanya egyfajta óriásként, angyalként jelenik meg az égen, amelyet a kékítővel színzett vízzel azonosít a költő, tehát metaforát használ. A költemény páros rímekkel dolgozik, rímképlete: a a b b. 

A vers stílusa legfőképp hétköznapi, az utolsó versszak emelkedik fennköltebb magasságba, amellyel már-már ódai magasztalással veszi körbe a mamát. 

A költemény címe előreutal a tartalmára, rengeteg érzelmet fejez ki az egyetlen, lágy szó, amely sok kisgyermek életében az első kimondott szava is. Érződik rajta a végtelen szeretet és a gyengédség, de értelmezhető egyfajta segélykiáltásként is, vagy akként, hogy a lírai én életében az első és az utolsó szava és gondolata is az édesanyja. 

Láthatjátok, mennyi mindent lehet írni erről a rövid, egyszerű versről is? Ráadásul hangsúlyozom: ez csak egyetlen értelmezés. 

Lássuk végezetül a befejezést, vagyis az egyéni szempontú elemzést, a 3. pontot! Ide azt szoktam javasolni, hogy nyugodtan vigyétek bele a saját érzelmeiteket, gondolatotokat. Ha tetszett, miért, ha nem, miért nem. Ez a rész a legszubjektívebb az egész elemzésben, úgyhogy amit most olvastok majd, az végképp nincs kőbe vésve, pusztán egy mintát adok arról, hogyan lehet, de számtalan verzió létezhet még. 

Az én befejezésem tehát: Számomra ez a legkedvesebb vers József Attila művei közül. Úgy gondolom, csodálatosan kifejezi azt a számtalan érzést, amelyet az édesanyánk iránt érezhetünk az életünk során: dühöt, amiért látszólag nem ért meg minket, nem figyel ránk, megbánást azért, amiért néha nem viselkedtünk vele megfelelően, legfőképp pedig a végtelen szeretetet. Úgy vélem, ez a költemény tökéletesen átadja azt a feldolgozhatatlan fájdalmat, amelyet a legfontosabb személy, az édesanyánk elvesztése okozhat. Éppen ezért gondolom ezt a verset a legszívszorítóbbnak József Attila művei között. 

Nos, röviden és tömören ennyi volna. Terjedelmét tekintve az elemzés rész bőven megvan 400 szó, nyilvánvaló, hogy még lehetne bele fogalmazni számtalan dolgot. 

Remélem, tudtam segíteni, ha bármilyen kérdéstek van, bátran írjatok itt vagy Facebookon!

Lyanna