2020. március 14., szombat

KoroNapló - A koronavírus egy magyartanár szemével


03. 14.
Meglepő módon nem túl sok hír lett mára. Az OH kiadott egy egész jó segédletet a módszertanhoz, tele hasznos linkekkel, ez jó. Összedobtam pár ötletet, agyaltam, hogyan és miként abszolváljam a dolgokat.
Minden bizonytalan, senki se tud semmit. Azt sem, hogy meddig lesz ez az egész, de minden beföldi és külföldi utazást/osztálykirándulást le kellett mondani, minden versenyt, külsős programot eltöröltek már a héten is. Jó kérdés tehát a meddig tart a bezárás. Nagyon jó.
Mindenesetre becses munkahelyemtől még mindig semmi információ nem érkezett, ami eléggé bosszantó. Az fix, hogy be kell mennem hétfőn, mert semmit sem hoztam haza, sem a könyveket, sem a javítanivalókat.
A szülők félnek, főleg az egyik kislány anyukája aggódik. Próbáltam megnyugtatni. De nem egyszerű helyzet, az biztos. Jó lenne tudni valamit végre.
Az biztos, hogy végre összefogás érződik a pedagógustársadalomban, amihez sokan mások is csatlakoztak: színészek ajánlották fel, hogy a kötelező műveket felolvassák videóban. Egyetemisták jelentkeztek, hogy segítenek a digitális anyagok készítésében vagy ingyen korrepetálásban, esetleg az otthon maradó gyerekre vigyáznak.
Mindenesetre fix, ami fix, kivettem tizenkét könyvet a könyvtárból. Bár még fogalmam sincs, milyen terheket fog róni rám ez az egész, azért nehogy olvasnivaló nélkül maradjak.

KoroNapló - A koronavírus egy magyartanár szemével


2020. 03. 13.
Ma gondoltam belevágni a KoroNaplóba, elvégre ma történt az a bejelentés, ami példaértékű és talán egyedülálló is a magyar (oktatás)történelemben.
Reggel még úgy mentem be dolgozni, hogy az előző nap videóra vett március 15-ét milyen sikerrel fogadják majd az osztályok, akiknél levetítjük. A műsort mellesleg az én osztályom (is) csinálta, és egészen sikeres volt.
Reggel még arról szóltak a hírek, hogy a pedagógusokat fizetés nélküli szabira küldené kedves Viktor apánk, valamint a tanév is elúszna, amennyiben be kell záratni a sulikat. Eléggé zsarolásszagú és jogszerűtlen volt a dolog.
Ehhez képest este kihirdette az iskolák bezárását hétfőtől. A tanítás digitális oktatás keretében folyik tovább.
Megörültem. Egyrészt nem akarok bekerülni a kórházba tüdőgyuszival. Hiába nyilatkozza azt Viktor apánk, hogy kétezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre, valahogy nehezen hiszem el. Másrészt a kollégáim nagyobb része ötvenéves elmúlt. Azaz veszélyeztetett. Azaz ha ne adja Isten, meghal, Viktor apánk mégis honnan tölti fel a pedagógusok elhullott seregeit? Ez a probléma a koronavírus lecsengése után is aktuális lesz és igencsak égető, de jelenleg nem ez a prioritás persze.
Szóval én ennek az egésznek örülök. Bár még senki nem tud semmit arról, hogyan is kellene mindezt elképzelni, a bennem lakó kreatív máris kattogni kezdett azon, milyen módon adhatnám át a hátralévő anyagot a gyerekeknek. Szerencsés vagyok: csak két osztályt tanítok magyarból. Mindkét csapattal remekül állunk nyelvtanból, irodalomból sincs túl sok lényegi hátra. Ráadásul bőven van még nálam javítatlan dolgozat, így tudok majd jegyeket adni nekik.
Az tuti, hogy fejetlenség van és felkészületlenség is. De az is biztos, hogy ez az esemény benne lesz a törikönyvekben.

2018. augusztus 7., kedd

Könyvélmény: Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás


Sziasztok!
Ezúttal egy új sorozat első darabjával érkeztem. Könyvekről fogok írni, olyanokról, amik kiborítottak, megríkattak vagy épp imádtam őket.
Hogy melyik kategóriába tartozik mai irományom tárgya, Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás című műve? Tartsatok velem, és derítsétek ki!





Dönts okosan! book tag


Sziasztok!
Visszatértem! És reményeim szerint tartósan maradni is fogok most már. Mivel imádom az ehhez hasonló tageket, ezért amikor megláttam Barbynál, tudtam, hogy nekem ezt rögvest ki kell töltenem. Nézzétek meg, ő miket válaszolt, nekem nagyon tetszett!

A feladat a következő: 30 cetlire felírtok 30 könyvkaraktert, minden kérdésnél kihúztok kettőt. Minden kérdésnél döntenetek kell, melyik karaktert választjátok. Ezután megválaszoljátok a kérdéseket.

Ugyan a kihívás nem írja elő, de én szándékosan olyan karaktereket válogattam, akiket nagyon szeretek. Bevallom, néhány kérdésnél alaposan dilemmáztam. Lássuk is, mire jutottam!
U.i.: bárki töltse ki, akinek van hozzá kedve, én nem hívnék senkit, és mégis mindenkit!

1.     Már csak egy helyed van a helyesírási versenyre készülő csapatodban, kit választanál, hogy teljes legyen a csapat?
Ramsay Bolton (George R. R. Martin: A tűz és jég dala könyvek) vs. Lord Henry (Oscar Wilde: Dorian Grey képmása)

Huu :D Azt hiszem, Ramsaynek megvan a magához való esze, de Lord Henryt vinném, kellene oda az intelligenciájával és műveltségével. Bár lehet, hogy mindenkit kikészítene maga körül a csapatban, de én simán elbírnék vele. Legalábbis szeretném ezt hinni. Viszont Ramsay simán kinyírná az ellenfél csapatát, szóval vállalom a kockázatot, és Lord Henry jön.

2.     Mindkét karakter meg akarna ölni, kit ölnél meg először, hogy jobb túlélési esélyeid legyenek?
Dr. Hannibal Lecter (Thomas Harris: Hannibal könyvek) vs. Dorian Grey (Oscar Wilde: Dorian Grey képmása)

Ó, te szűzanya, hát ez a kérdés a szívemig hatolt, főleg, ha ezzel a két karakterrel gondolkodom. Bármennyire is imádom Hannibalt, sajnos őt kéne megölnöm, mert Dorian önmagában nem gonosz, csak elragadták a lehetőségek és a vágyai. Ellenben Hannibal igencsak veszélyes és pszichopata ellenfél, úgyhogy fájdalom, de őt iktatnám ki. Persze könnyen lehet, hogy nagyszemű bab mellett végezném egy tálcán feltálalva...

3.     Te vagy a hajadon a Nagy Ő című műsorban, és döntened kell közülük. Kinek adnád a rózsád? 
Greta Wegener (David Ebenshoff: A dán lány) vs. Édes Anna (Kosztolányi Dezső: Édes Anna)

Ez is csak én lehetek, hogy a többségében férfi karaktereimmel a tarsolyomban mégis két nő jön ki ennél a kérdésnél! Azt hiszem, ha már muszáj választani, akkor Gretát választanám. A könyv alapján is egy gyengéd, kedves, mégis szenvedélyes nő képe rajzolódott ki előttem, a filmet látva pedig örömmel figyeltem a szerepben Alicia Vikandert, aki az egyik kedvenc színésznőm. A rózsát neki adnám, aztán élnénk két független nőként, különböző férfipartnereket is felhozva a közös lakunkba :D

4.     Téged választottak ki a körzetedből, hogy részt vegyél az éhezők viadalán. Melyik karakter jelentkezne helyetted leginkább?
Lord Baelish (George R. R. Martin: A tűz és jég dala könyvek) vs. Zsákos Bilbó (J. R. R. Tolkien: A hobbit)

Hm. Ez nagyban függne attól, hogy milyen kapcsolatban vagyok velük. De nyilvánvalóan én vagyok Lord Baelish szívének titkos kis imádottja. Ebben az esetben sem menne maga helyettem, több esze van annál. Aztán meg valljuk be, nem lenne esélye. Úgyhogy elküldene helyettem valami elborult pitbullt, aki lezúz mindenkit :D Viszont Bilbó tényleg bevállalná, hogy bármennyire is esélytelennek tűnik, személyesen elmegy helyettem a Viadalra. És a végén még meg is nyerhetné a kis furfangos. Jó, legyen Bilbó.

5.     Egy elhagyatott szigeten ragadtál. Melyik karaktert áldoznád fel a kannibalizmus oltárán?
Jack Torrence (Stephen King: Ragyogás) vs. Paul Sheldon (Stephen King: Tortúra)

Háh! :D Kivagyok. Ez attól függ, hogy a drága Jackie fiú éppen megőrült-e, vagy még normális, és hogy a drága Paul túlvan-e még az Annie-vel való találkozáson :D Ha Jack már őrült, akkor őt fogyasztanám el, mert veszélyt jelentene. Ha viszont Paul már túlvan a találkozón, akkor őt, mert akkor hátráltatna a túlélésben. Egyébként jobban csípem Pault, úgyhogy alapjáraton inkább Jacket áldoznám fel.

6.     Te vagy a következő DC/Marvel szuperhős (természetesen saját TV műsorral), ki lenne a segítőtársad? 
Scorpius Malfoy (Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek) vs. Ron Weasley (J. K. Rowling: Harry Potter könyvek)

Aw, ez milyen jól jött ki! Mindkét cukifül nagyon jó segítőtárs lenne, de egy hajszállal Ron győzött nálam, mert egy tizenhat éve tartó szerelmet nem lehet csak úgy felülmúlni. Szóval nagyon menők lennénk mi ketten mint a Marvel szuperhősei, akik titkon természetesen szerelmesek egymásba, de sokára jönnek csak rá erre, miközben párszor megmentik a világot.

7.     Egy avokádó imádó céget vezetsz, kit rúgnál ki a kommunikációs képességek hiánya miatt?
Brady Hartsfield (Stephen King: Mr. Mercedes) vs. Carrie White (Stephen King: Carrie)

Megint két King karakter, jessz. Háhá. Sajnos Carrie menne a cégtől. Túl félénk és instabil is, noha alapvetően jó lélek, de nem a kommunikációs részlegen alkalmaznám eleve sem. Brady, a kis drága viszont nagyon el tudná adni magát és a dolgokat.

8.     Épp befejeztél egy  könyvet, amiben a kedvenc karaktered meghal. Ki vigasztalna meg?
Jancsi fráter (Gárdonyi Géza: Isten rabjai) vs. Mr. Thornton (Elizabeth Gaskell: Észak és dél)

Azt hiszem, itt Jancsi győzne, Isten szolgájaként a vérében van a vigasztalás. Bár tőle nem kaphatnék egy jó ölelést, mert hát nem érhet nőkhöz. De Mr. Thornton meg eléggé mufurc... Fenébe! :D

9.     Egy középiskolában vagy. Melyik karakter lenne benne a népszerűek klikkjében?
Joshua York (George R. R. Martin: Lázálom) vs. Mr. Rochester (Charlotte Bronte: Jane Eyre)

Azt hiszem, inkább Joshua, mert ő igazi úriember, aki annyira simulékony, amennyire kell, ráadásul jóképű és megnyerő is. Mr. Rochester inkább az a típus lenne, akit sokan utálnak, de egyébként nagyon is menő a maga módján. Én mindkettejüket imádnám középsulis környezetben is.

10.  Eljött a nap; végre egy évvel idősebb lettél! Melyik karakter felejti el a szülinapodat?
Will Graham (Thomas Harris: A vörös sárkány) vs. Sherlock Holmes (Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes történetek)

De gonosz, azt reméltem, hogy az lesz a kérdés, hogy ki tálalja fel saját magát ajándékként! Szerintem egyikük sem felejtené el, ahhoz mindketten hihetetlenül intelligensek, bár az is igaz, hogy mindketten hajlamosak a saját kis világukban élni. De inkább Sherlockról tudom elképzelni, hogy elfelejti. Néha hajlamos tapintatlan lenni. Kinézem belőle, hogy leértékeli az afféle apróságokat, mint a születésnapok.

11.  Épp most találtál egy feltörekvő BookTube sztárt. Melyik karakter lenne az?
Ian (Stephenie Meyer: A burok) vs. Remus Lupin (J. K. Rowling: Harry Potter könyvek)

Inkább Lupin. Ő könyvmoly-típus, el tudom képzelni róla, milyen belemelegedve beszélne az olvasmányairól. Egy feliratkozója a személyeben biztosan lenne!

12.  Ottalvós buli! Sajnos csak egy embert hívhatsz át. Kit választanál?
Nemecsek Ernő (Molnár Ferenc: A Pál-utcai fiúk) vs. Esterházy Miklós (Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző)

Attól függ, hogy az este vége bujálkodás vagy közös filmezés és nasizás lenne. Ha utóbbi, akkor biztos, hogy Nemecseket hívnám, ő annyira jólelkű, kedves kisfickó, akit nem becsülnek igazán, pedig kellene. Szívesen megajándékoznám őt egy szuper estével, amikor egyenrangúnak érezheti valakivel magát. A bujálkodós verzióhoz pedig Esterházyt hívnám, titkos szerelmem volt az Erdélyi menyegzőben, úgy égtem a kötelességtudattól megbéklyózott ifjúért, mint Báthory Anna.

13.  Bumm! Teherbe ejtett valaki! Ki az apa?
Arthur Dimmesdale (Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű) vs. Barnabas Collins (Lara Parker: Éjsötét árnyék)

Oké, ezen hangosan és percekig röhögtem. Természetesen a drága kis papom az apa, Arthur Dimmesdale. A gyermekünket pedig Rogernek nevezem el (háhá).

14.  Elküldtél egy nagyon fontos üzenetet. Ki lenne az, aki csak "Látta", de nem válaszol?
Perselus Piton (J.K. Rowling: Harry Potter könyvek) vs. Effie Briest (Theodor Fontane: Effi Briest)

Azt hiszem, inkább Effie a maga könnyed kis stílusával. Nem akarna megbántani, egyszerűen csak megfeledkezne a dologról. Aztán persze igyekezne kiengesztelni.

15.  Most ébredtél, ideje reggelizni. Az anyukádat/apukádat valaki helyettesíti. Na de ki?
Mr. Darcy (Jane Austen: Büszkeség és balítélet) vs. Peeta Mellark (Suzanne Collins: Az éhezők viadala)

Ajjaj, ne már! Itt megint két szerelem közül kellene választani. Nem lehetne, hogy ketten jöjjenek, és huncutságba csapjon át a történet? Amúgy szerintem Peeta lenne olyan cuki, hogy reggelit csináljon. Talán még egy finom kis puszit is kapnék mellé.


2017. december 31., vasárnap

2017-ben elolvastam

   Harmadik éve tűzök ki magam elé egy bizonyos újévi fogadalmat: 100 könyv elolvasását az adott évben. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, eddig még sosem jött össze, de 40-60 könyvet így is mindig sikerül elolvasnom, és meg sem állok addig, míg tényleg meg nem lesz a 100. Általában semmi egyéb megkötést nem teszek magamnak, de idén másként alakult: elhatároztam, hogy több szépirodalmi művet olvasok majd, illetve többet a saját - szerencsére jókorára rúgó - gyűjteményemből. Ennek a két kritériumnak meg tudtam felelni, viszont idén kevesebb könyvet olvastam, mint tavaly, amikor 57 kötetet írhattam a listámra. Volt itt minden idén: népszerű ifjúsági, világirodalmi klasszikus, sok-sok Szabó Magda, szórakoztató és komoly, rövid és hosszú is. Zárójelben a jelöléseim: s=saját, k=könyvtári, k.ö=kölcsönkapott, e.b=ebook. 
   Ti hány könyvet olvastatok idén? Szoktatok olvasással kapcsolatos fogalmat tenni? Ha van kedvetek, tegyétek közzé kommentben vagy saját blogon a listátokat, szívesen megnézném, ti miket olvastatok! :)


1.      Gillian Flynn: Éles tárgyak (s.)
2.      Kiera Cass: Párválasztó 2. Az elit (k.)
3.      J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (s.)
4.      Patrick Süskind: A galamb (s.)
5.      Veronica Roth: Négyes (k.) 
6.      Jeanne Ryan: Nerve – Idegpálya (k.)
7.      Theodor Fontane: Effi Briest (k.)
8.      Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym (s.) 
9.      Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző (kö.)
10.  Kiera Cass: Párválasztó 3. Az igazi (k.)
11.  Henry James: A csavar fordul egyet (s.)
12.  Stephen King, Joe Hill: A magas fűben / Teljes gázzal (s.) 
13.  Maggie Stiefvater: Sinner (k.)
14.  Csendes Nóra: Zápor utca (kö.)
15.  Sofi Oksanen: Baby Jane (s.)
16.  David Ebershoff: A dán lány (s.) 
17.  Móricz Zsigmond: Árvácska (s.)
18.  Gárdonyi Géza: Isten rabjai (s.)
19.  Molnár Ferenc: A Pál-utcai fiúk (s.)
20.  Aldous Huxley: Szép új világ (s.) 
21.  David Nicholls: Egy nap (s.)
22.  Papp Dóra: Tükörlelkek (eb.)
23.  John Boyne: A csíkos pizsamás fiú (k.)
24.  Janne Teller: Semmi (s.)
25.  Colm Tóibín: Brooklyn (s.)
26. Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó (s.) 
27.  Ugron Zsolna: A nádor asszonyai (s.)
28.  Stephen King: A Setét Torony 1: A harcos (s.)
29.  Anthony Sheenard: Földfaló (s.)
30.  Sophie Hannah: Idegen arcocska (s.)
31.  Szabó Magda: Az őz (s.) 
32.  Szabó Magda: Az ajtó (s.)
33.  Margaret Atwood: A szolgálólány meséje (s.)
34.  Emma Donoghue: Érzékek tánca (s.) 
35.  Helene Wecker: A gólem és a dzsinn (k.)
36.  Nancy Horan: A csillagos, nagy ég alatt (k.) 
37.  Nicola Yoon: Minden, minden (s.)
38.  Nathan Filer: A zuhanás sokkja (s.)
39.  Szabó Magda: Születésnap (s.)
40.  Szabó Magda: Álarcosbál (s.)
41.  Jay Asher: Tizenhárom okom volt (e.b.) 
42.  Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek (e.b.)
43.  Paula Hawkins: A víz mélyén (s.)
44.  N. H. Kleinbaum: Holt költők társasága (k.)
45. Szabó Magda: Katalin utca (s.) 
46.  Joe Hill: NOS4A2 (s.)
47.  Jodi Picoult: A nővérem húga (e.b.)
48. Jodi Picoult: Gyere haza! (e.b.)

2017 - évösszegzés

Nem mondhatnám, hogy szeretem a szilvesztert, a kötelezőnek érzett mulatást, a nagy fogadkozásokat, hogy holnaptól minden más lesz. Mindenesetre szeretek nosztalgiázni, emlékezni, utólag mindig nagyon jó dolog visszatekinteni egy-egy évre, arra, hogy mi történt és mi történhetett volna másként. Talán egy kor fölött már nehéz változtatni, de én mindig igyekszem jobbá válni és úgy élni a napjaimat, hogy tartalmas hónapok és évek sorakozzanak mögöttem. Éppen ezért gyűjtöttem össze néhány fontos emléket 2017-ből. Javarészt a férjemmel (atyaég, még mindig milyen furcsa ezt leírni!) éltem át a legtöbbet. Azt hiszem, szakmai és magánéleti szempontból is nagyon szép évet zárhatok.
-          Esküvői készülődés, amelyet már januárban elkezdtünk, és szerencsére vita és veszekedés nélkül sikerült is mindent átvészelni
-          Színházban is jártunk, láttuk A király beszédét, a Sok hűhó semmiértet, A Pál utcai fiúkat és a Jézus Krisztus szupersztárt tekintettük meg
-          Dumaszínházban is voltunk, Bödőcs Tibort és Tóth Edut, Kőhalmi Zoltánt láthattuk
-          Részt vettem életem első osztálykirándulásán is mint kísérőtanár, ráadásul éppen a ballagó osztállyal
-          Életem első érettségiztetése is megtörtént, méghozzá nagy sikerrel
-          De volt első napközis táboroztatás is, sokszor jobban élveztem a programokat, mint a gyerekek: jártunk a Velencei-tónál, az etyeki filmstúdióban, patikamúzeumban
-          Még egy első: életem első ballagása is megvolt, és noha csak egy évet töltöttem ezzel a társasággal, nem szégyelltem a könnyeimet, amiket értük hullattam, mert nagyon megszerettük egymást
-          Magamhoz képest sokat buliztam idén, annak a két zenésznek a bulijain jártam többször is, akik az esküvőnkön zenéltek
-          Sokat tudtam együtt lenni a barátaimmal, ami a szoros időbeosztásokat tekintve valóságos csoda és kincs
-          Magamhoz képest keveset, de azért még így is szép mennyiséget olvastam, 48 könyvet
-          Sok filmet láttam, többször voltam moziban is, pl. a Pókember: Hazatérés és a Thor: Ragnarök imádat volt, de nagyon bejött a Jumanji: Vár a dzsungel, a Star Wars: Az utolsó Jedik és a Galaxis őrzői 2 is
-          Viszonylag kevés sorozatra jutott időm, de elkezdtem (és szerelembe estem) a Downton Abbeyt, ami már meg is ihletett
-          Szuper koncerteken jártam idén: Alice Cooper és Marilyn Manson a színpadon gyakran eszembe jut
-          Voltunk az ozorai várban és Zichy Mihály emlékmúzeumában is
-          Október 7-én zajlott a nagy napunk, ekkor házasodtunk össze, még mindig nehezen tudom elhinni J Ahogy az új nevemet is szoknom kell még, de felháborodom, ha valaki nem így szólít
-          Lett még egy cicánk a meglévő perzsánk mellé, egy brit rövidszőrű leányzó, aki igazi ölbecica
-          Jártunk Tapolcán mini-nászúton, de sokszor ruccantunk ki csak úgy egy közeli meleg vizes fürdőbe idén kikapcsolódásképp
-          Belevágtam egy új szakba: etikát tanultam, hogy ebből a tantárgyból is érettségiztethessek
-          Elkészült a tanári portfólióm első része
-          Szaktanácsadó jött hozzám, aki sok hasznos anyaggal és tanáccsal látott el, ugyanakkor nagyon sok biztatást és megerősítést is kaptam tőle, hogy megfelelő pályán vagyok
-          Jártam a PlayIT-en is, ahol legnagyobb élményt a Pamkutyás srácokkal való találkozás jelentette
-          Ha jól számolom, három új regényötletet dolgoztam ki
-          Egy regényt pedig kis híján befejezettnek könyvelhetek el

Nem nagyon szoktam fogadkozni, ezek inkább amolyan irányvonalak magam számára, hogy mire szeretnék több időt szánni az új esztendőben. Szóval 2018-as terveim:
-          Mindennap szeretnék írni és olvasni valamennyit (folytatom a 100 könyv egy év alatt kihívásomat)
-          Havonta szeretnék kipróbálni egy-egy új receptet
-          Egy regényötletemet legalább szeretném megírni, késszé dolgozni



2017. április 14., péntek

Érettségizzünk együtt! - Fogalomtár 1. rész

Sziasztok!

Folytatva az érettségire készülős bejegyzéseket ezúttal fontos fogalmakkal érkeztem. Alföldy Jenő: Irodalmi fogalomtár című műve volt a segítségemre, illetve saját ismereteim. 
Amennyiben hasznosnak találjátok ezeket a bejegyzéseket, úgy nagyon szívesen fogadnék észrevételeket, kérdéseket, bármilyen visszajelzést!


Allegória: elvont fogalom megjelenítése, egész gondolatsor kifejezése ugyanabban a képrendszerben, kiterjesztett, hosszasan kifejtett metafora. Pl. a nép felkelését háborgó, vad tengerként ábrázolja a költő (Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger)
Alliteráció: a szavak szó elejei összecsengése, általában az első hangok egyezése.
Ars poetica: költői hitvallás, a költészet normáinak összefoglalása.
Ballada: olyan műfaj, amely a líra, az epika és a dráma műnemének sajátosságait is magában foglalja, tragédia dalban elbeszélve. Történetet mond el, cselekménye, szereplői vannak (epikai tulajdonságok), formája verses, dalszerű (líra), sorstragédiák történnek benne (dráma). Magyarországon Arany János honosította meg.
Dal: irodalmi műfaj, megzenésíthető, énekelhető. Egyszerű érzelmet fejez ki közvetlen, jól érthető formában (pl. szerelem, bor, bánat). Általában rövid terjedelmű. A magyar irodalomban Balassi, Petőfi, Csokonai, Weöres Sándor dalai a legismertebbek.
Dráma: a három műnem egyike. Jelentése: cselekedni. A szereplők tetteit, jellemét párbeszédes formában jeleníti meg. A drámai cselekmény a jelenben játszódik. Jellemző a sűrítés. A dráma hőse problémával áll szemben, amit konfliktusok során kell megoldania, a mű vége pedig elhozza a néző/olvasó számára a megvilágosodást a hős problémájával, ezen keresztül egy általános érvényű problémával kapcsolatban. Műfajai: tragédia, komédia, tragikomédia, abszurd dráma. Általában színházi előadás keretében nyeri el a végső formáját, vannak azonban ún. könyvdrámák, amiknek a színrevitelét különböző technikai problémák teszik jóformán lehetetlenné (pl. Madách Imre: Az ember tragédiája).
Elbeszélés: Epikai műfaj, a novella szinonimájaként is érthető. A novellánál hosszabb terjedelmű mű.
Elbeszélő költemény: A líra és az epika műnemének sajátosságait is magában foglalja, a romantika korának egyik fontos műfaja. Verses formájú, de cselekménye, szereplői, párbeszédei vannak. Főbb alkotások: Arany János: Toldi, Petőfi Sándor: János vitéz, Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka.
Elégia: Az ókori görög irodalomban így neveztek minden költeményt, amely disztichonban íródott és hosszabb terjedelmű volt az epigrammánál. Később a szentimentalizmus idején indult változásnak, a ma használatos értelmét a romantikában nyeri el. Fő témái a magányosság, a bánat, hangvétele csüggedt, melankolikus.
Epigramma: Az ókori görög irodalomban verses sírfelirat. Tömör, csattanós formában fejez ki egy fontos gondolatot. A görögöknél komoly hangvételű, a római irodalomban már csípős, szatirikus.
Epika: Elbeszélőművészet. A három műnem egyike. Az ábrázolt eseményeket elmúltként mutatja be akkor is, ha az elbeszélés ideje jelen idejű. Tárgyilagosabb a líránál, szubjektívebb a drámánál. A hősöket (főleg a regény) fejlődésük közepette árbázolja, jellemüket árnyalja. Története van, egy-egy kiragadott időintervallumot mond el. Párbeszédek vannak benne.
Episztola: Költői levél, amelyet szerzője valóságos, megnevezett személyhez ír.
Eposz: Epikai műfaj, hősköltemény, ami az egész népre, esetleg a teljes emberiségre kiható eseménysort mond el. Nagy terjedelmű, mesés elemekkel rendelkezik, csodás elemekkel szőtték át. A hőse rendkívüli ember, akinek számtalan akadályt kell legyőznie. Pl.: Odüsszeia, Íliász, Roland-ének, Nibelung-ének, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Vörösmarty Mihály: Zalán futása.

Expozíció: Egy mű bevezető része, előkészítése. Az eposz és a dráma első szerkezeti egysége.