Érettségizzünk együtt! - Fogalomtár 1. rész

Sziasztok!

Folytatva az érettségire készülős bejegyzéseket ezúttal fontos fogalmakkal érkeztem. Alföldy Jenő: Irodalmi fogalomtár című műve volt a segítségemre, illetve saját ismereteim. 

Amennyiben hasznosnak találjátok ezeket a bejegyzéseket, úgy nagyon szívesen fogadnék észrevételeket, kérdéseket, bármilyen visszajelzést!

Allegória: elvont fogalom megjelenítése, egész gondolatsor kifejezése ugyanabban a képrendszerben, kiterjesztett, hosszasan kifejtett metafora. Pl. a nép felkelését háborgó, vad tengerként ábrázolja a költő (Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger)

Alliteráció: a szavak szó elejei összecsengése, általában az első hangok egyezése.

Ars poetica: költői hitvallás, a költészet normáinak összefoglalása.

Ballada: olyan műfaj, amely a líra, az epika és a dráma műnemének sajátosságait is magában foglalja, tragédia dalban elbeszélve. Történetet mond el, cselekménye, szereplői vannak (epikai tulajdonságok), formája verses, dalszerű (líra), sorstragédiák történnek benne (dráma). Magyarországon Arany János honosította meg.

Dal: irodalmi műfaj, megzenésíthető, énekelhető. Egyszerű érzelmet fejez ki közvetlen, jól érthető formában (pl. szerelem, bor, bánat). Általában rövid terjedelmű. A magyar irodalomban Balassi, Petőfi, Csokonai, Weöres Sándor dalai a legismertebbek.

Dráma: a három műnem egyike. Jelentése: cselekedni. A szereplők tetteit, jellemét párbeszédes formában jeleníti meg. A drámai cselekmény a jelenben játszódik. Jellemző a sűrítés. A dráma hőse problémával áll szemben, amit konfliktusok során kell megoldania, a mű vége pedig elhozza a néző/olvasó számára a megvilágosodást a hős problémájával, ezen keresztül egy általános érvényű problémával kapcsolatban. Műfajai: tragédia, komédia, tragikomédia, abszurd dráma. Általában színházi előadás keretében nyeri el a végső formáját, vannak azonban ún. könyvdrámák, amiknek a színrevitelét különböző technikai problémák teszik jóformán lehetetlenné (pl. Madách Imre: Az ember tragédiája).

Elbeszélés: Epikai műfaj, a novella szinonimájaként is érthető. A novellánál hosszabb terjedelmű mű.

Elbeszélő költemény: A líra és az epika műnemének sajátosságait is magában foglalja, a romantika korának egyik fontos műfaja. Verses formájú, de cselekménye, szereplői, párbeszédei vannak. Főbb alkotások: Arany János: Toldi, Petőfi Sándor: János vitéz, Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka.

Elégia: Az ókori görög irodalomban így neveztek minden költeményt, amely disztichonban íródott és hosszabb terjedelmű volt az epigrammánál. Később a szentimentalizmus idején indult változásnak, a ma használatos értelmét a romantikában nyeri el. Fő témái a magányosság, a bánat, hangvétele csüggedt, melankolikus.

Epigramma: Az ókori görög irodalomban verses sírfelirat. Tömör, csattanós formában fejez ki egy fontos gondolatot. A görögöknél komoly hangvételű, a római irodalomban már csípős, szatirikus.

Epika: Elbeszélőművészet. A három műnem egyike. Az ábrázolt eseményeket elmúltként mutatja be akkor is, ha az elbeszélés ideje jelen idejű. Tárgyilagosabb a líránál, szubjektívebb a drámánál. A hősöket (főleg a regény) fejlődésük közepette árbázolja, jellemüket árnyalja. Története van, egy-egy kiragadott időintervallumot mond el. Párbeszédek vannak benne.

Episztola: Költői levél, amelyet szerzője valóságos, megnevezett személyhez ír.

Eposz: Epikai műfaj, hősköltemény, ami az egész népre, esetleg a teljes emberiségre kiható eseménysort mond el. Nagy terjedelmű, mesés elemekkel rendelkezik, csodás elemekkel szőtték át. A hőse rendkívüli ember, akinek számtalan akadályt kell legyőznie. Pl.: Odüsszeia, Íliász, Roland-ének, Nibelung-ének, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Vörösmarty Mihály: Zalán futása.

Expozíció: Egy mű bevezető része, előkészítése. Az eposz és a dráma első szerkezeti egysége. 

Érettségizzünk együtt! - Összehasonlító verselemzés a gyakorlatban

Sziasztok!

A mai bejegyzésben ismét az összehasonlító verselemzéssel foglalkozunk, ezúttal Arany János: Letészem a lantot című versét és Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod című költeményét választottam. 

Aki hasznosnak találja a bejegyzéseket, bátran adjon hangot ennek, hogy lássam, van-e még értelme posztolgatni ebben a témában.

Lyanna

A romantika két kiemelkedő szerzőjének verse sok mindenben hasonlít és néhány dologban különbözik egymástól. A magyar irodalomban Janus Pannonius volt az első, aki személyes problémáiról írt verseiben, így azóta gyakori téma a személy válsága, gondjai a versekben. A romantikában a hazafias téma, a nemzeti, dicső múlt mellett gyakran felbukkant a költeményekben a költők személyes válsága is.

Arany Jánosnál gyakori téma volt az, hogy úgy érzi, nem megy megfelelően a versírás, arról írt költeményeket, hogy nem tud írni. Vörösmarty Mihály verseit a közéleti téma, a hazafiasság jellemzi, kevesebb hasonló hangvételű verset alkotott. Ám ez a két költemény sokban hasonlít egymásra.

A két költeményben hasonlóságként idézhető a lemondó, reménytelen hangnem. Mindkét vers lírai énje elismerésre vágyott volna, de ezt nem kapták meg, így értelmetlenné vált a további lelkesedés. A Letészem a lantot lírai énje így gondolkodik erről: „Hittük: ha illet a babér, // Lesz aki osszon... Mind hiába!”. A Vörösmartynál is megjelenik az elveszített remény: „Hányszor álmodoztál, // Büszke reményekkel // Kényedre játszottál!...”.

Vörösmarty és Arany esetében is felfedezhetők életrajzi elemek, s mind a végtelen elkeseredéssel kapcsolatban: Vörösmarty az 1840-es évekig a legnagyobb romantikus költő és nyelvújító volt, Petőfi köztudatba kerülésével azonban csökkent az iránta táplált végtelen elismerés. Arany a barátját és költőtársát veszítette el, a versben megjelenik az emiatti szomorúság, az ihlet is elveszett a nagy költőbarát, Petőfi mellett.

Mindkét versben jellemző, hogy a költészettel kapcsolatban kérdéseket tesz fel a két lírai én, amelyet azonban költőinek érzünk, a választ csak sejthetjük. A kérdések arra világítanak rá, hogy mindkét lírai én kilátástalannak érzi a költői létet, amivel nem érhetnek el már semmit. Mindkét költeményben véglegesnek tűnnek ezek a gondolatok, remény nem érződik. Aranynál a vers halálra ítéltetett: „...árva énekem, mi vagy te? // Elhunyt daloknak lelke tán.”. Vörösmarty a költő kilátástalan helyzetét fejtegeti: „Szegény magyar költő, // Mire virradsz te még?”. Egyik lírai én sem látja értelmét a versírásnak többé.

A különbségekre térve: a Letészem a lantot elbeszélője E/1-es, a Fogytán a napodé E/2. Az előbbi verset emiatt személyesebbnek érezhetjük valamivel, de Vörösmarty költeményénél is érezzük, hogy a lírai én saját fájdalmáról is beszél, ám általánosságban a költőkről is szólhat. Arany személyességéhez kapcsolódik, hogy jóval részletezőbben fejti ki, miért nem képes többé a versírásra.

Vörösmarty versében fizikai öregség, megfáradtság jelenik meg, Aranynál inkább a lélek és a szellem öregedett és tört meg. A Fogytán van a napod lírai énje úgy érzi, az öregséggel együtt szállt el az ihlet, a költői lelkesedés. Aranynál ellenben a lélek veszett el a lírai énből: „Ki örvend fonnyadó virágnak, // Miután a törzsök kihal.”

A Letészem a lantot című versben a dicső múltat és a sivár, értéktelen jelent veti össze a lírai én, a jövő azonban nem szerepel lehetséges opcióként. A Fogytán van a napod lírai énje csak a sivár, pusztuló jelenről beszél. A jövővel kapcsolatban erőtlen, költői jellegű kérdéseket tesz fel csupán, nem érezhető belőle valódi bizakodás.

Mindkét vers meglehetősen negatív hangvételben szól, mindkét lírai én elkeseredett, reményvesztett. Teljes mértékben átérezhető a költemények által a korban tapasztalt kétségbeesés, a költők tehetetlensége, amit amiatt éreztek, mert őket is korlátozta az akkori hatalom, s úgy érezhették, nem segíthetnek az embereken.