2016. február 13., szombat

Tanácsok (kezdő) íróknak

Sziasztok!
Ma egy cikket hoztam, amelyet „munkahelyemen”, a Skyscraper Blogdesign oldalon jelentettem meg, de úgy gondolom, itt is helye van, hiszen szeretnék írással kapcsolatos irományokat is hozni.
Legalább tíz éve írok, ez idő alatt rengeteg tapasztalatom gyűlt össze, melyek talán jó alapot adhatnak egy kezdő írónak az induláshoz, de talán a haladók is találnak benne érdekességeket. Leginkább olyan tanácsokat gyűjtöttem össze, melyeket írás előtt, vagy a korai szakaszban érdemes megfogadni, de haladó szintre is tartogattam pár dolgot.
Tisztában vagyok vele, hogy a témában már rengetegen írtak, így nem célom semmiféle okoskodás vagy világmegváltás, egyszerűen csak segíteni szeretnék, leírni azokat a dolgokat, amiket én tapasztaltam. Az itt leírtak mind saját gondolatok, nem másoltam sehonnan, még ha esetleg hasonlóságok is vannak más cikkekkel, de szándékosan nem is olvastam ilyeneket, nehogy befolyásoljanak, vagy önkéntelenül vegyek ötleteket.
Jelezzétek, kérlek, ha hasznos volt vagy érdekes, illetve ha szeretnétek még hasonló cikkeket! (Témajavaslatok is jöhetnek akár)

Olvass rengeteget!
Azt hiszem, első pontomat nem is kell részleteznem túlságosan. Elengedhetetlen, hogy mielőtt írásba vágod a fejszédet, legalább néhány klasszikust elolvass! Nem árt, ha a mai divatos könyveket is forgatod – jó tudni, mi dívik manapság. Sokat olvasni több szempontból is ajánlatos: egyfelől fejleszti a szókincsed, rengeteg stílussal ismerkedhetsz, másrészt viszont a kritikai érzéket is javítja – hiszen életed során nem kizárólag csupa klassz történettel fogsz találkozni, lesznek dögivel rosszak is. A rosszat pedig pár elolvasott könyv után fel fogod ismerni. Az egyik legfontosabb haszon pedig az, hogy a legfontosabb helyesírási szabályok rögzülni fognak, méghozzá gyakorlatban. Nem fogod megjegyezni a párbeszédek központozását, ha nem olvastál el X könyvet előtte. Hidd el, sokkal könnyebben rögzül majd, ha számos kötet oldalain látod.
Ajánlok néhány kedvencemet, akik engem rettentő módon inspiráltak: Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Rakovszky Zsuzsa, J. K. Rowling, J. R. R. Tolkien, Háy János, Tóth Krisztina, Stephen King, Tolsztoj. Ők csak csepp a tengeremben, ahogy mondani szokás, viszont láthatod, milyen vegyes a felhozatal. Ők viszont nagyon olvasmányosan írnak, no, és persze gyönyörűen. Követendő minta lehetnek. Ezen túl azt javaslom, hogy találd meg a saját kedvenceidet! Ihletet adnak, ha elakadsz a saját művedben, ők lehetnek a mesterek, akik „fogják a kezed”, vezetnek az utadon.
Zárójelesen jegyzem meg: egyik legfontosabb olvasmányod a Helyesírási Szabályzat legyen – hiszen lehet az ötlet bármilyen pompás, ha a kivitelezés hitvány.

Határozd meg a célod!
Mindenképpen gondold át, hogy mi a célod az írással! Írói babérokra kívánsz törni, vagy az asztalfióknak alkotsz, mert pusztán szórakozás számodra? Ehhez kapcsolódva: ha publikálod blogos felületen, akkor miért? Nincs jobb dolgod, vagy a blogot az írói megjelenés előszobájaként tekinted, ki akarván tapasztalni, hogy milyen a közönséged reakciója?
Nincs jó vagy rossz válasz, azonban nem mindegy, melyik cél vezérel. Írni bárki tud, íróvá viszont nem válik mindenki. Nem mindenkit fűt a szenvedély az írástól, a történetek kiagyalásától, nem mindenki agyal folyamatosan a szereplőin és a sztorin, beleélve magát abba a világba. Ha „csak” szórakozás az írás számodra, semmi gond, hajrá! Igazán kreatív, hasznos hobbi, ami nem mellesleg a szüleidnek is tetszetős lehet, hiszen otthon vagy a gép vagy a papír előtt, biztonságban. De: akkor se engedd meg magadnak, hogy színvonaltalan írást adsz ki a kezeid közül! Ami megjelenik az interneten, az ott is marad, mások is elolvassák. Lehet, hogy egy nálad fiatalabb éppen a te történetedet veszi majd inspirációul, ami hízelgő ugyan, de nagyon nem mindegy, milyen minőséget kezd el utánozni. Az igényességre tehát akkor is törekedj, ha csak hobbi számodra az írás. Ne engedj ki a kezed közül igénytelen dolgokat. És aztán ki tudja: talán a hobbiból életcél válik, ahogyan fejlődsz.
Ha pedig az a típus vagy, aki teljes szívéből író akar lenni, akkor csak azt tudom írni: írni, írni, írni, művelődni, olvasni, nem lankadóan lelkesedni, és soha fel nem adni az álmunkat!

Írj magadnak!
Ha publikálod az írásodat, akkor is csak magadnak írj elsősorban! Ne vágj bele azért egy történetbe, mert a közönségnek erre van igénye. Azt a sztorit nem fogod szeretni, nem fogod teljes szívvel építgetni, és ez meg is fog látszódni rajta – kivéve, ha profi vagy, de akkor nyilván nem a blogvilágban lennél jelen. Ne változtasd meg a történetet csak azért, mert valaki azt mondja – kivéve, ha a kritika valóban észérveken alapuló és jogos, a javaslat pedig valamilyen logikai buktatóra hívja fel a figyelmet, akkor érdemes megfontolni természetesen. De elsősorban magadnak felelj meg, a saját mércédet próbáld újra és újra meghaladni. A segítségkérés nem bűn, sőt – erről kicsit lentebb –, de ne változtasd meg csak azért a történeted alapjait, mert XY azt mondta.
A napokban láttam hasonlót: egy lány kiírta az egyik blogos csoportba, hogy ez és az a történet, ezzel és azzal a sztárral a főszerepben. Érkeztek sorra a fújoló kommentek, és a lány átírta az alapötletet. Ezt szerintem nem szabad. Vállald fel magadat és az ötletedet! Mindig minden mindenkinek úgysem fog tetszeni, de ha neked nem tetszik, ott bukott el az egész. 

Írásmódok, horizontok
Gondolkodj el azon – főként olvasmányélményeidet az emlékezetedbe hívva –, hogy mi az az irányzat, amely a legközelebb áll a szívedhez. Az tetszik, amikor egy történet jelen időben van írva? Vagy múltban? Mindentudó az elbeszélő, vagy E/1-es? Ezek olyan alapvető kérdések, amelyeket nem árt magadban tisztázni, mielőtt beleugrasz valamibe. Valószínű, hogy amelyiket a legjobban szereted olvasni, az illik majd hozzád leginkább, abban fogsz tudni otthonosan mozogni, amikor írsz (persze nem törvényszerű, de több mint valószínű).
Ha ez megvan, akkor egyeztesd a történeted azzal, amit fentebb írtam! Ha naplószerű regénybe fogsz, nyilván nem lehet E/3-as elbeszélőd, aki mindentudó. Ha bizonytalan vagy abban, hogy melyik mód illene a történetedhez, akkor pihentesd inkább még a sztorit, gondolkodj magadban sokat rajta. Azt is megteheted viszont, hogy elkezded írni E/3-ban és E/1-ben is. 2-3 oldal után ki fog derülni, melyik passzol a történethez (és hozzád).
Én mindig E/3-ban írok, múlt időben, hozzám ez illik a leginkább, és nem is igen szeretek eltérni tőle, furcsán érzem magam közben, nem áll kézre az írás, hogy így fogalmazzak. De ez persze nem jelenti azt, hogy ez mindenkinek menni fog. Próbálkozz ebben is! Bár én mindig így írtam, lehetséges, hogy neked kísérletezésre van szükséged. Az igazi profik néha E/1-ben, néha E/3-ban írnak, és mindkettő nagyon fekszik nekik. Hát, igen… Van előttünk minta. De ez sem jelenti azt, hogy mindkettőben muszáj jónak lenni.

Kérj segítséget bátran!
Mindig lesz olyan, aki tapasztaltabb nálad, és nem szégyen tőlük segítséget kérni, tanácsot elfogadni. Hidd el, a többségük nem akar rosszat – mindenki volt kezdő. Nem elfogadható, ha egy tapasztaltabb író magas lóról beszél veled, de vannak rengetegen, akik szívesen és merő kedvességből, jóindulatból akarnak neked segíteni. Ha valaki segítő szándékú kritikát fogalmaz meg számodra, ne háborodj fel, inkább vegyél pár mély levegőt, és gondold át! Miért lenne az a célja, hogy megbántson? Gondold át, amiket írt, és amit jogosnak érzel, fogadd meg. S persze köszönd meg neki a véleményt. Semmiképp se legyél flegma, ne tűnj felháborodottnak! Üvölts bele a párnába, rúgj fel valamit, de ne keveredj vitába az interneten! Hidd el, ha te vagy a tapasztalatlanabb az írás területén, akkor a tanácsot adó köré fognak gyűlni a kommentelők, és alul fogsz maradni. Légy te az, aki tanulni akar a kritikákból! Mint már fentebb is írtam, alapvető dolgokat nem kell megváltoztatnod, de ha például a helyesírásodra érkeznek segítő kritikák, azokat bizony érdemes megfontolni. A jó helyesírás az alapja mindennek.
Ha úgy érzed, nem vagy a toppon a helyesírást illetően, semmi gond. Ebben pont lehet fejlődni, nem árt átnézegetni a Helyesírási szabályzatot. A Wordnek ne mindig higgy, néha ő tudja rosszul, de többnyire azért nem olyan buta szegény. Ha pedig még egy szinten bebiztosítanád magad, akkor legyen egy tapasztalt bétád, aki átnézi a szövegeid!

Csak magaddal törődj!
Ne foglalkozz mással, ne máshoz mérd önmagad! Mindig lesz olyan, aki nálad ügyesebb, szebb, jobb, de ez ne érdekeljen. Ne mérd magad Stephen Kinghez vagy József Attilához, mert csak rossz pillanatokat szerzel magadnak! Én is beleestem ebbe a hibába, és újra meg újra megtörténik velem, de szerencsére mindig van mellettem egy barát, aki megrázza a vállam képletesen. Miért is kellene magunkat lekicsinyelni azért, mert József Attila mellett rossznak tűnünk? Mellette szinte mindenki annak tűnik. Nem lehet mindenki zseni. De mindig törekedhetünk arra, hogy megközelítsük egy zseni színvonalát. Magad miatt fejlődj állandóan!
Persze nem rossz az, hogy vannak mintáid, példaképeid, de semmiképp se menjen el a kedved attól, hogy valakit sokkal jobbnak érzel magadnál. Legfeljebb ihletet meríteni szabad belőle, kedvetlennek lenni miatta semmiképpen.

Ne utánozz!
Ne elégedj meg azzal, hogy másokat utánozol! Lehet, hogy imádod J.K. Rowling stílusát, de ne próbáld lekopírozni, hidd el, nem lesz olyan a végeredmény, mint amilyet te szerettél volna (ez vonatkozik persze a blogos világ tagjaira is – ne másolj!)
Nekem is megvannak a kedvenceim, akiknek utánozom a stílusát, és egészen jól megy a visszajelzések szerint. De emellett megvan a saját írásstílusom is, sőt, többet is kifejlesztettem az évek során, de mindegyik az enyém, érződöm rajta én. Ez nem felvágás a részemről, rengeteg munkám van ugyan benne, de ez elsajátítható dolog, csak gyakorlás kérdése.
Az utánzás nem bűn, sőt! A fejlődés elengedhetetlen eszköze. A hagyomány követése, nagy elődeink vagy épp kortársaink utánzása fontos fázisa az íróvá válásnak. Ám a cél az, hogy az utánzás segítségével lassanként rátaláljunk a saját stílusunkra. Tehát nyugodtan gyakorolj azzal, hogy az általad olvasott, vagy épp a kedvenc íród stílusát utánozod, ám törekedj arra, hogy a végén rálelj a saját hangodra!
Én a mai napig írok különféle fanfictionöket, például Trónok harcásat, és a kommentek azt mondják nekem, hogy sikeresen hozom George R. R. Martin írói hangját. Ez már önmagában hatalmas elismerés. De nem elégedhetem meg ezzel, ahogyan te sem! Találd meg a saját stílusod, és ha rátaláltál, ápolgasd, fejleszd, csiszold!

Legyen önkritikád!
Szerintem az egyik legfontosabb pont, hogy soha, de soha ne higgyük azt, hogy igen, most elértünk a napsütötte sávba, most aztán mi írók vagyunk, nem kell tovább fejlődnünk. Ilyen állapot ugyanis szerintem nincs. Soha nem dőlhetünk hátra abban a hiszemben, hogy elértük fejlődésünk csúcsára. Folyamatosan fejlődünk, újjászületünk.
Ehhez tartozik, hogy mindig legyen meg a képességünk arra, hogy egészséges mértékben kritizáljuk önmagunkat. Ha elhiszed, hogy elérted a csúcsot, akkor megszűnik az önkritikád is, legyintesz a véleményekre, mert tökéletesnek hiszed magad. Ne ess ebbe a hibába. Írhatsz akár évtizedek óta, ne gondolj úgy magadra mint kiforrott és kész íróra. Legyen meg benned mindig az alázat, légy rá képes, hogy újragondold magad és az írásod, tudd kívülről látni a munkádat! Ezek pedig nemcsak akkor fontosak, ha már vén róka író vagy, hanem akkor is, ha még kezdő. Soha ne válj beképzeltté, olyan emberré, aki köp a kritikára, legyen az bármilyen jószándékú is. Persze, túlzásba sem kell esni, nem szükséges az önmarcangolás. Hidd el azért, hogy jó vagy, de ne bízd el magad soha!

Ne törj le, ha negatív kritikát kapsz!
A végére tartogattam az egyik leglényegesebb tanácsomat. Ne szomorodj el, ha negatív kritikát kapsz, esetleg még a hangneme sem túl kedves. Ahogy már említettem, olyan sosem lesz, hogy mindig mindenkinek tetszik, amit írsz. Fanyalgók, utálkozók mindig lesznek. Olyanok is, akiknek nincsen bajuk veled, jónak tartanak, mégsem vagy a kedvencük. Ez nem baj, a világ ilyen. Nem kell törődni vele.
Ha valaki ok nélkül és állandóan bántó dolgokat ír, de nem fogalmazza meg értelmesen, mi a problémája, akkor értelemszerűen hagyd figyelmen kívül, még ha ez nehéz is.
Ha viszont valaki megfogalmazza, mi nem tetszik neki, és esetleg tudsz javítani azokon a dolgokon, amiket javasolt, akkor fogd fel úgy, hogy ebből az emberből bizony épültél.
Senki sem szereti, ha kritizálják, valaki jobban bírja, valaki kevésbé, de semmiképp sem szabad néhány bántó szó miatt lehúzni az írásaidat a vécén. Mindig érdemes átgondolni, amit írtak neked, de sose vedd a szívedre, inkább mérlegeld, hogy írt-e hasznosat az illető, vagy sem, s ekként beépíteni, vagy épp a kukába dobni.


Zárásként pedig álljon itt egy könyv, amit minden kezdő (és haladó) írónak ajánlok: Stephen King: Az írásról c. művét

2016. január 26., kedd

10 day you challenge 5. nap

Sziasztok!
Megjöttem egy nap késéssel ugyan a kihívás legújabb pontjával. Ezúttal hat helyet kell felsorolnom, és nagy örömmel válogattam, keresgéltem. Imádok utazni, főleg külföldre, ahol új helyeket fedezek fel, és ez nagyon jó.



1.   Nagy-Britannia. Egyszerűen nincsenek emberi kifejezéseim arra, mennyire imádom ezt a helyet! Nem is tudtam egyetlen országát kiválasztani, mert rajongásig szeretem valamennyit. Angliában már jártam, de sosem unom meg, visszavágyom. Gyönyörű hely, amint London utcáira léptem, úgy éreztem, hazaértem. De ugyanígy volt Canterburyben is, ahogy imádtam a Stonehenge-hez tett kirándulást is. Hatalmas vágyam eljutni Skóciába, Írországba és Walesbe is.


2.  Új-Zéland. Sajnos itt még nem jártam, viszont a Gyűrűk ura óta vágyom arra, hogy bebarangoljam a gyönyörű, zöldellő vidéket, a hatalmas hegyeket, a kristálytiszta tavak és folyók partját… És persze a filmek helyszíneit!

3.      Amerika. Voltam olyan szerencsés, hogy jártam már Amerikában, méghozzá New Yorkban. Sokan nem kedvelik ezt az országot, de nekem csodálatos élményt jelentett a dolog. Nem szeretem Budapestet például, de a New York-i forgatag teljesen magával ragadott, és az ott látott színvonal is nagyon tetszett. Visszatérnék még, de nemcsak oda, hanem meglátogatnám a Grand Canyont, elmennék Los Angelesbe, egyszóval kb. minden pontját bejárnám.
4.      Dánia. Imádom az északi országokat, Észtországban jártam már, de nagy vágyam a többi is, Dániával az élen. Koppenhága a fő cél, nagyon szeretném megnézni a kis hableány szobrát, hiszen a mese az egyik kedvencem.
5. Finnország. Finnország több éve tartozik a kedvenceim közé, mint amit nyilvánosan bevallanék. Gyönyörűnek tartom, minden vágyam eljutni bármelyik pontjára. Követendő példának tartom az országot sok szempontból, lásd tanárképzés és iskolarendszer.
6.    India. Az egzotikusabb országoktól sok esetben tartok, viszont Indiába mindig is szerettem volna eljutni. A Taj Mahal a legvonzóbb cél számomra természetesen, de ha lehetőségem lenne eljutni, akkor mindent, de mindent felfedeznék. 

2016. január 24., vasárnap

10 day you challenge 4. nap

Sziasztok!
Folytatnám is a kihívást, ezúttal seven wants, vagyis hét kívánság, akarat a téma. Izgalmas volt ezt a részt teljesíteni, mert rengeteg dolgot szeretnék az életemben.



1.      Szeretnék statiszta lenni a Walking deadben. Szívesen kipróbálnám magam vérben forgó szemű zombiként, az sem zavarna, ha valamelyik szereplő egy másodperc alatt lezúzna.
2.      Szeretném, ha kiadnák a könyveimet.
3.      Szeretném dedikáltatni Stephen Kinggel a kedvenc könyvemet tőle, a Tortúrát.
4.      Szeretnék eljutni Walesbe, Skóciába, Írországba, Angliába ismét.
5.      Szeretnék egyszer szinkronizálni, ha nem is komolyan, de legalább kipróbálni, milyen az. Lehetőleg valami vicces mesében, hogy hülyére kelljen torzítani a hangomat.
6.      Szeretnék a kezembe fogni egy igazi, élő koalát, imádom őket, és olyan jó lenne megölelni egyet!

7.      Szeretném színpadon látni valamelyik kedvencemet, mondjuk Benedict Cumberbatch-t. 

2016. január 23., szombat

10 day you challenge 3. nap

Sziasztok!
A mai nap egy nem túl kellemes témával folytatom, térjünk is rá a nyolc félelemre!



1.      Félek attól, hogy egy napon felébredek, és eltelt mondjuk száz év, és a szeretteim már nincsenek, és minden megváltozott körülöttem, én pedig nem tudok beilleszkedni, nem tudom felvenni az új világ fonalát.
2.      Félek a pókoktól.
3.      Félek a természetes vizektől, amik nagyon mélyek és nem látom az aljukat.
4.      Félek attól, hogy megcsalnak.
5.      Félek attól, hogy idő előtt meghalok, mielőtt még véghez tudtam volna vinni mindent, amit akarok.
6.      Félek attól, hogy elveszítem az emlékeimet.
7.      Félek attól, hogy lebénulok, de a tudatom ép, és én nem tudok kommunikálni a külvilággal.

8.      Félek a fájdalomtól úgy általánosságban, legyen az lelki vagy fizikai. 

Napi recept: baconos-sajtos bundáskenyér muffin

Sziasztok!
Nagyon szeretek főzni, úgyhogy úgy gondoltam, a „lyannaságok” sorába bizony elfér egy-egy recept. A családom nőtagjai egytől egyig kenterbe vernék Gordon Ramsayt, úgyhogy volt honnan tanulnom a főzés iránti szeretetet – remélem, a tehetséget is, eddig nem volt rám panasz.
Az összes receptről, amit itt majd közzéteszek elmondható, hogy egyszerűek, könnyen elkészíthetők, többségében költséghatékonyak is, ezért bátran ajánlom kezdő szakácsoknak és szakácsnőknek is! J
Ha szeretnétek még recepteket látni, akkor jelezzétek bátran! Illetve azt is, ha elkészítettétek ezt a kis finomságot.
(A mellékelt képeket én magam készítettem.)

Az alábbi recept – ahogy még sok másik is – a nagymamámtól származik, ő nemcsak rengeteg receptet gyűjtött össze és kísérletezett ki az évek során, de modern nagyiként állandóan bújja az internetet, mindig kipróbál valami újdonságot is. Ez a baconos, sajtos, bundáskenyeres muffin is valahonnan a google mélységeiből származik.

Baconos-sajtos bundáskenyér muffin

Elkészítési idő: előkészületek: kb. 10 perc, sütés: kb. 10 perc
Bevásárlólista: szeletelt kenyér, egy csomag bacon, egy doboz tojás, trappistasajt  (és olaj, ha nincs otthon).


A kenyérszeleteket (én 12-es muffinformában készítettem, ehhez három szelet csomagolt kockakenyeret használtam) kockákra vágtam. A muffinsütő kis fakkjaiba muffinpapírt helyeztem. A kenyérkockákat beleforgattam a felvert tojásba, amibe pici tejet is öntöttem, illetve egy kis olajat is adtam a keverékhez, s minden formába 3-4 db kenyérkockát tettem. Erre jött a csíkokra vágott bacon szalonna, én ebből csak két csíkot használtam, de ízlés szerint lehet többet is, illetve lehet akár helyettesíteni is a bacont sonkával, párizsival, bármivel. A maradék tojásba reszeltem trappista sajtot, s mindegyikre kanalaztam 2-3 evőkanállal. A tetejére még lehet tenni ízesítésként zöldfűszeres vajat, ezt a lépést én ezúttal kihagytam.
Pontos arányok nincsenek, én ehhez a művelethez öt tojást használtam fel összesen, de ha valaki 6-os sütőben süti, elég lehet kettő vagy három is.
Tejfölös mártogatóval is lehet kínálni, én azt javaslom, hogy mindig kicsit felmelegítve tálaljuk, úgy finomabb.




2016. január 22., péntek

10 day you challenge 2. nap

Sziasztok!
Folytatva a kihívást, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami különösen izgalmas számomra. Kétszer kilenc pontot teljesítettem a nine loves, vagyis kilenc szerelem kategóriában.
Íme az első, vagyis a kissé poénra vett rész, a híres „szerelmeimet” hoztam.



1.      Mads Mikkelsen
2.      Hugh Dancy
3.      Colin O’Donoghue
4.      Jon Bernthal
5.      Mark Ruffalo
6.      Aidan Gillen
7.      Iwan Rheon
8.      Tom Hiddleston
9.      Michael Fassbender

De ha másfajta szerelmekre kell gondolni, kicsit komolyabban véve a kérdést, akkor íme a listám, nem sorrendben:
1.      Könyvek és olvasás. Mindenem az irodalom, mindenevő vagyok, a könyveket pedig szenvedélyesen gyűjtöm.
2.      Írás. Már egészen kiskoromban történeteket találtam ki, amikor pedig megtanultam írni, akkor már le is körmöltem azokat. Az írás tehát végigkíséri az életemet. Nagyjából tizenhárom éves korom óta írok komolyabb dolgokat, azaz most már ezer éve. Nagy vágyam, hogy egyszer olyan író legyek, akinek kiadták a könyvét.
3.      Színház. Nem véletlenül voltam az egyetemen három évig magyar és színháztörténet szakos. Szeretek színházba járni, érdekel a háttere is, imádom a kulisszajárásokat, hasonló dolgokat.
4.      Filmek és sorozatok. Nagy filmbuzi voltam mindig is, és ez mára sem változott, viszont mostanra kibővült ez a sorozatok iránti rajongással. Kikapcsolnak.
5.      Utazás. Nagyon szeretek utazni, volt is már szerencsém rengeteg idegen országban járni. Imádok új országokat, városokat bejárni, és rengeteg helyre szeretnék még visszajutni.
6.      Anglia. Ide kapcsolódik az előző ponthoz. Álomországom. Háromszor jártam, de még mindig annyi felfedezetlen, mégis vágyott pontja van, ahová el akarok jutni, hogy hihetetlen. De imádom a történelmét, az irodalmát, a királyi családot, mindent.
7.      Evés. Ezt szerintem nem kell ragozni. Nagyon szeretem a hasam, bár válogatós vagyok.
8.      Jamie Oliver. Szeretek főzni és imádom Jamie-t. A könyveit és a műsorait is. Még kiskoromban édesanyámmal szerettük meg, mikor még „pucér szakácsként” vált ismertté. Azóta is szeretjük.
9.      A párom. Ezt nem kell ragozni <3


2016. január 21., csütörtök

10 day you challenge 1. nap

Sziasztok!
Egyszerűen imádom a tageket és a kihívásokat, és két olyan blogon is láttam már ezt, amit szeretek olvasni, így hát úgy döntöttem, miért is ne. Elvégre ez az oldal többnyire rólam szól, remek alkalom, hogy a nyitás után érdekességekkel szolgáljak magamról. Remélem, velem tartotok, csináljátok meg ti is a kihívást!


Ten secrets, vagyis tíz titok:

1.      10 éves voltam, amikor elváltak az addig álompárnak hitt szüleim. Váratlanul ért a dolog, és valamiért annyira szégyelltem, hogy a környezetemben jóformán senkinek nem mondtam el. Fellélegeztem, amikor végül másik iskolába kerültem, ott már tiszta lappal tudtam indulni.
2.      Nagyon szeretek egy csomó olyan dalt, amit nyilvánosan vagy fejhallgató nélkül sosem hallgatnék meg. Néha eljön a pillanat, amikor tébolyultan táncikálok rájuk itthon, de az biztos, hogy a kedvemet maximálisan feldobják.
3.      Jó pár könyvet írok, és feltett szándékom kiadni őket. Ez a környezetem nagy része számára titok, mert számtalan erotikus jelenet van bennük, amiket, mondjuk, a nagymamám elé nem szívesen tárnék.
4.      Ha már könyvek: nagyon szeretném, ha a könyveimből filmadaptáció is készülne, és már színészeket is kinéztem mindegyik karakteremhez, tökéletesen él a fejemben, hogy kihez ki illene. Tudom, tudom, merészek az álmaim. De írni is könnyebb úgy számomra, ha valakit elképzelek az adott szereplőhöz.
5.      Kiskoromban valamiért bejött Balázs Pali (jesszusisten). Szerencsére hamar elmúlt.
6.      Ha egyedül vagyok itthon, akkor mindig szabadjára engedem a könnyeimet azokon a dolgokon, amiken meg szoktam hatódni. Mások előtt nem szeretek sírni, viszont eléggé érzelmes tudok lenni, úgyhogy általában ilyenkor hullajtom el a könnyeim nyolcvan százalékát, többnyire filmeken.
7.      Tudom, hogy nem egy klasszikus szépség, de nagyon tetszik nekem Adam Driver. Általában sem a klasszikus szépfiúk jönnek be, de őt valamiért nem akaródzik bevallani még a közvetlen környezetemnek sem.
8.      Sokszor történt már velem olyan, hogy első látásra negatívan ítéltem meg valakit, aztán nagyot csalódtam benne pozitívan, amiért aztán szégyelltem magam és megfogadtam, hogy többé senkit sem ítélek meg elsőre. Azután újra ez történt.
9.      Imádom a beteg karaktereket és történelmi személyeket, úgymint Hannibal Lecter, Ramsay Bolton vagy épp VIII. Henrik.

10.  Tudom, hogy már kinőttem belőle, de szeretek ifjúsági könyveket olvasni, hogy tisztában legyek a mai fiatalok könyvigényeivel, na és persze szórakoztatnak is általában.