KoroNapló - A koronavírus egy magyartanár szemével

03. 14.

Meglepő módon nem túl sok hír lett mára. Az OH kiadott egy egész jó segédletet a módszertanhoz, tele hasznos linkekkel, ez jó. Összedobtam pár ötletet, agyaltam, hogyan és miként abszolváljam a dolgokat.

Minden bizonytalan, senki se tud semmit. Azt sem, hogy meddig lesz ez az egész, de minden beföldi és külföldi utazást/osztálykirándulást le kellett mondani, minden versenyt, külsős programot eltöröltek már a héten is. Jó kérdés tehát a meddig tart a bezárás. Nagyon jó.

Mindenesetre becses munkahelyemtől még mindig semmi információ nem érkezett, ami eléggé bosszantó. Az fix, hogy be kell mennem hétfőn, mert semmit sem hoztam haza, sem a könyveket, sem a javítanivalókat.

A szülők félnek, főleg az egyik kislány anyukája aggódik. Próbáltam megnyugtatni. De nem egyszerű helyzet, az biztos. Jó lenne tudni valamit végre.

Az biztos, hogy végre összefogás érződik a pedagógustársadalomban, amihez sokan mások is csatlakoztak: színészek ajánlották fel, hogy a kötelező műveket felolvassák videóban. Egyetemisták jelentkeztek, hogy segítenek a digitális anyagok készítésében vagy ingyen korrepetálásban, esetleg az otthon maradó gyerekre vigyáznak.

Mindenesetre fix, ami fix, kivettem tizenkét könyvet a könyvtárból. Bár még fogalmam sincs, milyen terheket fog róni rám ez az egész, azért nehogy olvasnivaló nélkül maradjak.

KoroNapló - A koronavírus egy magyartanár szemével

2020. 03. 13.

Ma gondoltam belevágni a KoroNaplóba, elvégre ma történt az a bejelentés, ami példaértékű és talán egyedülálló is a magyar (oktatás)történelemben.

Reggel még úgy mentem be dolgozni, hogy az előző nap videóra vett március 15-ét milyen sikerrel fogadják majd az osztályok, akiknél levetítjük. A műsort mellesleg az én osztályom (is) csinálta, és egészen sikeres volt.

Reggel még arról szóltak a hírek, hogy a pedagógusokat fizetés nélküli szabira küldené kedves Viktor apánk, valamint a tanév is elúszna, amennyiben be kell záratni a sulikat. Eléggé zsarolásszagú és jogszerűtlen volt a dolog.

Ehhez képest este kihirdette az iskolák bezárását hétfőtől. A tanítás digitális oktatás keretében folyik tovább.

Megörültem. Egyrészt nem akarok bekerülni a kórházba tüdőgyuszival. Hiába nyilatkozza azt Viktor apánk, hogy kétezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre, valahogy nehezen hiszem el. Másrészt a kollégáim nagyobb része ötvenéves elmúlt. Azaz veszélyeztetett. Azaz ha ne adja Isten, meghal, Viktor apánk mégis honnan tölti fel a pedagógusok elhullott seregeit? Ez a probléma a koronavírus lecsengése után is aktuális lesz és igencsak égető, de jelenleg nem ez a prioritás persze.

Szóval én ennek az egésznek örülök. Bár még senki nem tud semmit arról, hogyan is kellene mindezt elképzelni, a bennem lakó kreatív máris kattogni kezdett azon, milyen módon adhatnám át a hátralévő anyagot a gyerekeknek. Szerencsés vagyok: csak két osztályt tanítok magyarból. Mindkét csapattal remekül állunk nyelvtanból, irodalomból sincs túl sok lényegi hátra. Ráadásul bőven van még nálam javítatlan dolgozat, így tudok majd jegyeket adni nekik.

Az tuti, hogy fejetlenség van és felkészületlenség is. De az is biztos, hogy ez az esemény benne lesz a törikönyvekben.